Sapszon Ferenc: „Nem csak én kapom a díjat, hanem rajtam keresztül sokan mások, mindenekelőtt édesapám.”

Úgy érzem, nem csak én kapom a díjat, hanem rajtam keresztül sokan mások, mindenekelőtt édesapám – mondta az MTI-nek Sapszon Ferenc karnagy, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola alapítója és művészeti igazgatója, akit több évtizedes kiemelkedő művészi tevékenysége, valamint a zenei nevelés érdekében végzett kimagasló színvonalú munkája elismeréseként a nemzeti ünnepen Kossuth-díjjal tüntettek ki.

 

 

    “Amikor édesapám már a legutolsó napjait élte, egyszer bementünk hozzá. Ült egy székben, már nem nagyon reagált, nem is biztos, hogy mindenkit megismert. Megsimogattam a homlokát, mire rám nézett, és azt mondta: ‘Sok sikert neked, fiam’. Ezzel azt fejezte ki, hogy amit ő elkezdett, azt én folytassam, amit ő nem ért el, azt én érjem el. Ezért úgy érzem, hogy ezt a díjat egy kicsit ő is kapja” – vallott édesapjáról, idősebb Sapszon Ferenc (1929-2011) Liszt-díjas karnagyról.

 

Idősebb Sapszon Ferenc (Szeged, 1929. december 14. – Budapest, 2011. augusztus 4.)

Idősebb Sapszon Ferenc (Szeged, 1929. december 14. – Budapest, 2011. augusztus 4.)

 

    Mint mondta, nagy megtiszteltetést és örömet jelent számára az elismerés, amelyért apja mellett hálával tartozik feleségének és édesanyjának, valamint a kórusiskola kiváló nevelőtestületének és saját egykori nevelőinek is.

    Sapszon Ferenc szerint a Kossuth-díj nagy felelősséget, és talán egy kis reményt is jelent. “Ha egy egyszerű iskolai pedagógust és művészt észrevettek, akkor lehet, hogy országosan is fontossá válik a nevelés ügye. Végre talán komolyan kezdjük venni azt, amink van: a kodályi eszményt, a művészeti-zenei nevelés életbevágó fontosságát, a jól bevált, már bizonyított magyar iskolai hagyományokat. A díjam talán felhívja a figyelmet egy nagyszerű iskolatípusra, a kórusiskolára is, amely egy még fel nem fedezett, csodálatos sziget az oktatási rendszerben”.

    Gyerekkorát felidézve elmondta: bár a Magyar Rádió Gyermekkórusában már énekelt, később csak a gimnázium első osztályában határozta el, hogy muzsikus szeretne lenni.

    “Úgy döntöttem, hogy zongorista leszek, tehát tulajdonképpen nem a pedagógia, hanem a zene, a művészi élet felől indultam. A zongorázásnak nagyon sokat köszönhetek, rengeteget tanultam a zenéről. Lassan azonban az emberi sorsok kezdtek egyre jobban érdekelni, és az, hogy a zenén mint eszközön keresztül nagyszerű emberi életek bontakozzanak ki. Így sodródtam a kórusok és az iskola világa felé. A Zeneakadémián már karvezetőként végeztem”.

    Sapszon Ferenc öt kórust vezet, köztük az 1978-ban általa alapított Iubilate leánykart és az 1996-ban szintén általa életre hívott Cantate vegyeskart.

    “Sajnos úgy látom, hogy egyre nehezebb helyzetben vannak a hazai kórusok, amelyek még léteznek egyáltalán. Emlékszem még azokra az időkre, amikor szinte minden gyárnak saját kórusa volt, akárcsak az iskoláknak. Mára eljutottunk oda, hogy alig működnek öntevékeny énekkarok, iskolák tömege van, ahol egyáltalán nincs ilyen. Sajnos úgy tűnik, hogy az emberek egyre kevesebb időt és energiát tudnak erre fordítani. Óriási veszteség ez, mert a közös éneklés pótolhatatlan örömforrás”.

    Sapszon Ferenc jövőbeli tervei közül elsőként a kórusiskola további kiépítését nevezte meg, hiszen mint mondta, jelenleg nincs megfelelő tornatermük, aulájuk, ebédlőjük, nincsenek kellő méretű tantermeik. Később szívesen segítenék hasonló iskolák megalakulását is.

    “Lassan azon is el kell gondolkodnom, hogy mit hagyok magam után; úgy szeretném átadni az iskolát, hogy jó állapotban legyen minden. Le kell írnom a sajátos nevelési rendszerünket, össze kell állítanom számos segédanyagot, gyűjteményt, amelyek segítik majd a pedagógusok munkáját. Ki kell nevelnem az utódaimat is, akik folytatni fogják ezt az utat. Végül segíteni szeretném a magyar iskolaügyet. Elengedhetetlen, hogy gyökereiben átgondolt legyen a nevelés, hogy végre gyerekközpontú, értékátadó, a teljes személyiséget fejlesztő iskolák szülessenek. Azt hiszem, hogy ezen a területen talán még tudok segíteni”.

 

NÉVJEGY

SAPSZON FERENC Liszt Ferenc-díjas karnagy 1952. július 23-án született Budapesten. Édesapja a Magyar Rádió énekkarának vezető karnagya volt.

Korán eljegyezte magát a zenével, a Rádió Gyermekkórusában énekelt. 1971-1974 között a Zeneművészeti Főiskola tanárképző tagozata zongora-ének-szolfézs szakán tanult, majd a már egyetemi rangra emelt intézmény középiskolai énektanár, karvezető szakára járt, 1977-ben kapott karnagyi diplomát.

1973-1990 között a budapesti Jézus Szíve-templom énekkarát vezette. 1978-1988 között a budapesti Kosciuszko Tádé utcai ének-zenei általános iskola énektanára volt, ahol létrehozta a Jubilate gyermekkórust, amely Európa gyermekkórusainak élvonalába került.

1988-ban megalapította Magyarország első 12 évfolyamos kórusiskoláját, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolának azóta is művészeti vezetője és karnagya. 1996-ban egykori növendékeinek kezdeményezésére létrehozta a Cantate vegyes kart. A kórusokkal több nemzetközi versenyen is rangos helyezést ért el.

1996-2000 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanárképző Főiskolai Karán, 2003-2011 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanított karvezetést. Kórusaival számtalan lemezfelvételt készített, zenei tárgyú cikkei, kórusfeldolgozásai is megjelentek.

1990-ben Pro Arte Budapest kitüntetést, két alkalommal Artisjus-díjat (1994, 1997), 1995-ben Liszt Ferenc-díjat, 2006-ban Magyar Örökség díjat kapott, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

2012 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

 

(Budaörsi Infó/MTI)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.