Március 15. – Több helyen már ma is tartanak ünnepi rendezvényeket

Országszerte több helyen már ma is tartanak ünnepi rendezvényeket, megemlékezéseket az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából. Az állami ünnepségsorozat is megkezdődik.

 

A Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) a “Tisztelet a bátraknak” jelmondat jegyében hív közös ünneplésre, emlékezésre mindenkit: a Nyitott Parlament program keretében ingyenesen lehet látogatni az Országházat és megtekinteni a Szent Koronát. A Parlament előtt ma délelőtt 10 és délután 4 óra között másfél óránként az Országgyűlési Őrség és a Lengyel Parlament díszegysége tart közös bemutatót, amelyen részt vesz a Készenléti Rendőrség díszegysége és zenekara is.

Ugyancsak szombattól egészen március 28-ig meg lehet majd tekinteni a Múzeumkertben a “Tisztelet a bátraknak” című szabadtéri portrékiállítást. A kiállított képek között lesznek Plohn József fotográfus ’48-as veteránokról készített fotói 1902-ből, továbbá “napjaink bátrairól” készült képek is.

A központi programokról részletes információ található a http://marcius15.kormany.hu oldalon.

A Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton is már szombattól hétvégenként sűrűbben indulnak a kisvonatok, március 15-én pedig megrendezik a Gyermekvasút nyomában elnevezésű 20 kilométeres nappali teljesítménytúrát.

Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete, amelynek célja a Habsburg-uralom megszüntetése, a függetlenség és az alkotmányos berendezkedés kivívása volt. Március 15-e 1989-ben volt először munkaszüneti nap, 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep, egyben a magyar sajtó napja.

A központi programok március 15-én, vasárnap reggel a hagyományokhoz híven a Parlament előtti Kossuth Lajos téren folytatódnak, ahol katonai tiszteletadás mellett Áder János köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében felvonják Magyarország lobogóját. A Múzeumkertben fél 11-kor kezdődik a díszünnepség, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester mond ünnepi beszédet. Délután az Országház Kupolatermében Áder János, Orbán Viktor és Kövér László jelenlétében átadják a Széchenyi- és a Kossuth-díjakat.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.