Simicska: Orbánnak jelentenie kellett rólam; a Miniszterelnökség dokumentumokkal cáfol

Simicska Lajos nagyvállalkozó a Mandiner portálnak vasárnap adott interjúban azt állította, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek – közös sorkatonai szolgálatuk idején – jelentenie kellett róla, de előre megbeszélték, mit fog írni a kormányfő. A Miniszterelnökség reakcióként Orbán Viktor egy korábbi, képviselői írásbeli kérdésre adott válaszát küldte el, amelyben a miniszterelnök csatolt dokumentumokkal alátámasztva írja, hogy megpróbálták beszervezni, de azt  visszautasította.

 

Simicska Lajos az interjúban azt mondta: az előző rendszerben – édesapja 1956-os munkástanácsi szerepvállalása miatt – megfigyelték, a katonaságnál is “célszemély” volt, egy őrnagy egyszer meg is mutatott neki egy vastag aktát, ami róla gyűlt össze 22 éves korára, és fel is olvasott neki a jelentésekből.

Hozzátette: volt olyan, aki odament hozzá a hadseregben és magától elmondta, hogy “jelentenie kell róla”. Simicska Lajos azt mondta, Orbán Viktor volt az. Állítása szerint megbeszélték, hogy kitalálják együtt, miket fog írni.

A nagyvállalkozó arról is beszélt, hogy miután leszereltek, Orbán Viktor elmondta neki, a katonaság után “alá akartak íratni vele, de ő nemet mondott”.

Simicska Lajos kijelentette: ezt harminc évig elhitte, “ma már nem tudom, mit gondoljak”.

A Miniszterelnökség vasárnap a Mandiner megkeresésére reakcióként Orbán Viktor Vadai Ágnesnek (DK) 2012-es képviselői írásbeli kérdésre adott válaszát és az ahhoz csatolt egykori titkosszolgálati dokumentumokat küldte el.

Ebben a miniszterelnök kifejtette, hogy a “diktatúra gépezete” vaskos dossziéban dolgozta föl ellenzéki tevékenységét, ezeket a dossziékat nyilvánosságra hozta.

Közölte, hogy sorkatonai szolgálatának első időszakában megpróbálták beszervezni, de ezt visszautasította, ami kiderül a dokumentumokból.

Hozzátette, hogy később őt és feleségét, valamint ellenzéki társait “folyamatos megfigyelés alatt tartottak”.

“Az is világosan kiderül a dokumentumokból, hogy a nyolcvanas évek elejétől mindenféle titkosszolgálati eszközt bevetettek ellenünk. Megfigyeltek, besúgókat állítottak ránk, lehallgató eszközöket telepítettek a munkahelyünkre, a lakásunkba, sőt, a hálószobánkba is” – írta Orbán Viktor.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.