30 év után újra magyar elsőség – Aranyérmes Márton Anita súlylökésben

Harminc év után szerzett újra aranyérmet magyar atléta fedett pályás Európa-bajnokságon. Márton Anita súlylökésben a prágai fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon nyert.

 

A tavalyi zürichi szabadtéri Eb-n bronzérmes magyar versenyző a csütörtöki selejtezőben első kísérletére könnyedén teljesítette a 17,85 méteres szintet: 18,44 méteres lökéssel megközelítette 18,60-as addigi idei legjobbját.

Jó formáját aztán bizonyította a szombati döntőben is, amelyben nagyszerű sorozatot produkált: minden kísérlete 18 méter fölötti volt. Az első két sorozat után az élen állt, előbb 18.05-tel, majd 18.39-cel, de harmadikra 18,60-nal megelőzte őt a fehérorosz Julija Leancjuk. Márton ekkor 18,56-ot ért el, majd negyedikre 18,29-ig, ötödikre pedig 18,43-ig jutott, vagyis maradt legkomolyabb riválisa mögött. Hatodik, azaz utolsó kísérletére azonban 19,23 méteres országos csúccsal visszavette a vezetést, és erre már nem volt válasza Leancjuknak.

Az eddigi tető alatti magyar rekordot Horváth Viktória tartotta, aki 1989. március 8-án 19,20-t lökött.

Márton előtt magyar versenyző legutóbb 1985-ben nyert aranyat fedett Eb-n – akkor Bakos György 60 méter gáton és Pálóczi Gyula távolugrásban győzött -, érmet pedig 13 év szünet után szerzett ismét magyar sportoló.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.