Idén a 100 évesnél idősebb házak is csatlakoznak a Budapest100-hoz

Ebben az évben nem csak az 1915-ben épült házakat ünnepli április 18-án és 19-én a Budapest100 sorozat, hanem az esemény ötödik évfordulójához kapcsolódva az 1911-1914 között épült házak, műemlékek és építmények csatlakozására is számítanak a szerevezők.

 

A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) szervezésében megvalósuló programhoz minden olyan lakóépület vagy intézmény is csatlakozhat, amelynek az építése kapcsolódik az 1911-15 közötti évekhez, például ezekben az években kapta meg az építési engedélyét, tették le az alapkövét, vagy avatták fel – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A program szervezése jelenleg is zajlik, ennek során a KÉK művészettörténész kutatói levéltári anyagok alapján elkészítik az adott évek százéves házainak listáját, majd önkéntesek felveszik a kapcsolatot a lakóházakkal és intézményekkel. Ők ismertetik meg a lakókat, közös képviselőket, intézményi vezetőket a kezdeményezéssel. A Budapest100 hétvégét több lakó- és önkéntestalálkozó előzi meg, amelyeknek célja a közös gondolkodás, ötletátadás és tájékoztatás.

A Budapest100 programjain 2014-ben csaknem 20 ezren látogató vett részt.

A brit Guardian 2013-ben egy cikkében beválogatta a Budapest100-at a kontinens legérdekesebb programjai közé, valamint ugyanebben az évben a hamburgi Lebendige Stadt Stiftung (Élő Város Alapítvány) által kiírt pályázaton Európa különböző városaiból benyújtott 631 pályázat közül egyedüli külföldiként került az első ötbe, majd kiérdemelte A legszebb városi ünnep címet. Az Önkéntes Központ Alapítvány szakmai zsűrije az Év Önkéntes Programjává választotta a 2014-ben.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.