Maradandó sérülést okozott az édesapjának

A budaörsi rendőrök vádemelési javaslattal befejezték a nyomozást. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytatott testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt D. Károly 30 éves piliscsabai lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 30 éves férfi 2013. február 9-én éjfél körüli időben megjelent édesapja piliscsabai lakásában és minden előzmény nélkül többször megütötte a sértettet. A férfi megpróbált kimenekülni az ingatlanból, de a gyanúsított utána futott és utolérte. A sértett ekkor már a hóban feküdt, ahol D. Károly többször fejbe rúgta, valamint megütötte. A rendőrséget a bántalmazott férfi értesítette, akinek – a nyomozás során kirendelt igazságügyi szakértő véleménye alapján – maradandó fogyatékosságot eredményező sérülése keletkezett.

A bejelentést követően a Pilisvörösvári Rendőrőrs munkatársai a 30 éves férfit a lakásán elfogták és előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. Az ellene folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.