Mérleg méreg

(Budaörs, 2015. február 19. – Budaörsi Infó) Ismét egy álmos reggel, és ismét találkozom a nagy ellenségemmel. Nem is csoda, hogy még csak felkelni sincs kedvem. Minden nap ugyanazt az unalmas harcot vívjuk. Én oda megyek hozzá, ő pedig olyan híreket közöl aminek egyáltalán nem örülök, hát hogy ne lennék ezek után egész nap tiszta ideg. Mindig ugyanazt mondja: 70 kg!

Napról napra jobban elszomorít. Nem kedves ha szépen felöltözöm, vagy aranyosan mosolygok. Csak a számok és a statisztika. Ezt vágja minden reggel az arcomba.

70 kiló vagyok, ezt mutatta ma reggel is a mérlegem, és holnap sem lesz kedvesebb, mert arra gondoltam, hogy este beülök a barátaimmal sörözni.

Megint meg fog bántani, de tudom jól, hogy én vagyok a hibás, bár ezzel azért teljesen nem értek egyet, de mivel ezt mondatja az illem, ezért ezt írom.

Reggel felkelek, és rohanok, mert persze ezer egy teendő van reggel, és több szerepben is meg kell felelni. Majd késve bedobok a táskámba valami reggelinek látszó tárgyat, aztán irány a mókuskerék.

Az ebédre nincs idő, mert hajt a főnök, és jó volna valami normális vacsora, de hat után érek haza. Persze este 10 kor már kopog a szemem az éhségtől. Olykor már annyira, hogy a párom kinyitja az ajtót is, mert azt hiszi, hogy vendégünk érkezett.

Majd eldöntöm, hogy kondi terembe fogok járni, és rendszeresen persze, mert a társaság se lenne rossz, és a fölös kilóktól is jó lenne megszabadulni, viszont az első lépés nagyon nehéz. Nem szeretem ha bámulnak a teremben, pedig nem teszik, de én mégis úgy érzem. Ügyetlen és béna vagyok, nem tudom megcsinálni a gyakorlatokat.

Olyan vagyok egy edző teremben, mint elefánt a porcelánboltban, ügyetlen kiszsiráf nagy lábakkal, aki épp most tanul járni.

Majd otthon tornázok, eldöntöttem. Leteszem a januári nagy esküt, és amikor február közepén eszembe jut, akkor rájövök, hogy elég gáz a panelban ugrabugrálni, mert a szomszédnál a múltkori beázásnál így is kihúztam a gyufát.

Nem feszíteném tovább a húrt, mert félek, hogy Fifi az alattam lakó néni gyilkos yorkshire terriere egyik reggeli séta alkalmával lerágja a lábamat, és büszkén viszi oda gazdájának, aki természetesen önelégült mosollyal kérdezi majd: hölgyem nem hagyott el véletlenül valamit?

Hát ennyit a fogyásról és a különböző pirulákról és a sportolásról. Egy dolgozó nőnek, aki minden nap azzal küzd, hogy megkeresse a lakbérre valót, és önértékelési problémákkal küzd nem olyan egyszerű az egészséges életmód. Mozogni viszont kell. Muszáj, mert érzem én is magamon, hogy amikor jön a tavasz és mindenki kimegy a strandra vagy kirándulni, akkor én is arra vágyom, hogy ne egy zsákruhában pózoljak.

Eldöntöttem. Kerékpár. Ez lesz az, ami majd segít. Csinálhatom egyedül, nincs aki frusztráljon, és vicsorgó fogakkal mondja, hogy ez az, égjen a zsír, megtudod csinálni!

Ha lassabban megyek nem csapnak a fenekemre, hogy gyerünk coca már nincs messze a dézsa, és a természetben lehetek.

Ahogy tekerek csak a bicaj van és én, és a mozgás. Ezt még élvezem is, mert nem kell attól tartanom, hogy a rossz testszagom miatt majd látványosan arrébb mennek a mellettem edzők. Ez van a kövérek jobban izzadnak. Ezzel nem tudunk mit kezdeni. Szóval holnaptól megyek és tekerek, és reggel amikor ismét eljön a randi ideje a kevésbé kedves barátommal, akkor én nevetek majd. 60 lesz hidd el, 60 lesz!

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment