Táskát loptak Solymáron

A budaörsi nyomozók elfogtak egy 44 éves férfit, aki 2014. októberében másik két – már előzetes letartóztatásban lévő – társával egy táskányi készpénzt lopott.

 

A Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya indított eljárást lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Cs. Tamás 49 éves és O. Zsolt 44 éves mátraverebélyi, valamint Cs. Zsolt 35 éves bátonyterenyei lakosok ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2014. október 28-án 12 óra körüli időben személygépkocsival érkeztek egy solymári parkolóba, ahol egyikük egy nyitott ajtajú kisteherautóból eltulajdonított egy táskát a benne lévő készpénzzel együtt, majd a helyszínről Budapest felé elhajtottak.

A sértett észlelete a bűncselekmény elkövetését és autójával a három férfi után indult, akiket utolért és egy másik gépkocsivezető segítségével feltartóztatott.

Cs. Tamást és Cs. Zsoltot a rendőrök kiérkezéséig visszatartották, harmadik társuk azonban elfutott a helyszínről.  A 49 éves gyanúsítottat és 35 éves társát a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogták és a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki mindkettőjüket.

Az illetékes bíróság 2014. október 31-én elrendelte a két férfi előzetes letartóztatását.

Cs. Zsolt ellen közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is eljárás indult. A sértett a lopás után követte a gyanúsítottak autóját, mely a forgalmi helyzet miatt megállt. Ekkor a sértett odament az autóhoz és benyúlt annak vezető oldali ablakán, de Cs. Zsolt nagy sebességgel elindult. A sértett ettől elvesztette az egyensúlyát, ezért a gyanúsított őt az autó mellett magával húzta.

A rendőrök a nyomozás során beszerzett adatok alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsható harmadik személyt is, akit a lakóhelyén 2015. február 10-én – a hajnali órákban – fogtak el.

O. Zsoltot – előállítását követően – gyanúsítottként hallgatták ki a budaörsi nyomozók, majd bűnügyi őrizetbe vették. Ellene lopás vétség és közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Az illetékes bíróság 2015. február 12-én elrendelte O. Zsolt előzetes letartóztatását.

A további büntetőeljárást a három férfi ellen a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.