Várható forgalomkorlátozások a közúti közlekedésben

Február 17-én (kedden) az orosz állami delegációközlekedési útvonalát szakaszosan útlezárással biztosítja a hatóság, ezért délelőttől kora estig számos főútvonalon kell időszakos forgalomkorlátozásra számítani, több közösségi közlekedési járat rövidített vagy módosított útvonalon közlekedikKérjük, aki teheti, lehetőség szerint használja a kötöttpályás közösségi közlekedési vonalakat, főképp az utasforgalom függvényében a szokásosnál sűrűbben közlekedő M2-es, M3-as és M4-es metróvonalat, valamint a 4-es és a 6-os villamost. A forgalomkorlátozások miatt számos felszíni közösségi közlekedési járatunk útvonala is módosul. A főbb közlekedési csomópontokban, megállókban kollégáink személyesen is adnak információt, de kérjük, hogy indulás előtt tájékozódjanak a közlekedési változásokról honlapunkon, illetve a BKK Info alkalmazása segítségével.

Várható forgalomkorlátozások a közúti közlekedésben

 

A delegáció biztosítását ellátó Terrorelhárítási Központ (TEK) február 17-én hajnali 3 órától lezárja az Országház környékén levő utcákat, köztük a rakpart egy szakaszát, kora délután a Hősök tere, illetve a Fiumei sírkert környékét, továbbá délután 4 órától a Sándor-palota környékét, ezért az arra haladó járatok közlekedésében várható változás.

Az orosz állami delegáció február 17-ei (keddi) magyarországi látogatása során 12 órától várhatóan 21 óráig az alábbi útlezárásokra kell számítani:

– Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér 2 terminál „E” porta – 4-es számú főút – M0 autóút – M3 bevezető – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere útvonal,

– M5 bevezető – Könyves Kálmán körút – Üllői út – Kálvin tér – Múzeum körút – Astoria – Károly körút – Bajcsy-Zsilinszky út – Andrássy út útvonal,

– Mester utca – Vágóhíd utca – Soroksári út – Közraktár utca – Salkaházi Sára rakpart – id. Antall József rakpart – Eötvös tér – Széchenyi tér – József Attila utca útvonal,

– M0 híd – 6-os számú főút – Kopaszi gát – 6-os számú főút bevezető szakasza – Rákóczi híd – Soroksári út – Salkaházi Sára rakpart – id. Antall József rakpart – Garibaldi utcai felhajtó – Kossuth tér – Alkotmány utca – Bajcsy-Zsilinszky út útvonal,

– Hősök tere – Andrássy út – Felső erdősor – Lövölde tér – Rottenbiller utca – Fiumei út – Fiumei úti temető útvonal,

– Hősök tere – Dózsa György út – Thököly út útvonal,

– Hősök tere – Dózsa György út – Városligeti fasor – Lövölde tér útvonal,

– Fiumei út – Rottenbiller utca – Lövölde tér – Felső erdősor – Andrássy út – Bajcsy-Zsilinszky út – Alkotmány utca – Kossuth tér

– Fiumei út – Thököly út – Dózsa György út – Podmaniczky utca útvonal,

– Fiumei út – Rákóczi út – Károly körút – Bajcsy-Zsilinszky út útvonal,

– Kossuth Lajos tér – Alkotmány utca – Bajcsy-Zsilinszky út – József Attila utca – Széchenyi tér – Lánchíd – Hunyadi János út – Dísz tér – Szent György utca – Sándor-palota útvonal,

– Károly körút – Astoria – Kossuth Lajos utca – Szabad sajtó út – Erzsébet híd – Attila út – Palota út útvonal,

– Bajcsy-Zsilinszky út – Nyugati tér – Szent István körút – Margit híd – Margit körút- Széna tér – Ostrom utca – Bécsi kapu – Országház utca – Tárnok utca útvonal,

– Sándor-palota – Szent György tér – Szent György utca – Hunyadi utca – Lánchíd – József Attila utca – Andrássy út – Kós Károly sétány – Kacsóh Pongrác felüljáró – M3 bevezető – M0 – 4-es számú főút – Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér 2 terminál „E” porta útvonal,

– Palota út – Attila út – Szarvas tér – Erzsébet híd – Kossuth Lajos utca – Rákóczi út – Thököly út – Dózsa György út – Hősök tere – Kós Károly sétány útvonal,

– Astoria – Múzeum körút – Kálvin tér – Üllői út – Könyves Kálmán körút – M5 kivezető – Nagykőrösi út – M5 útvonal,

Tárnok utca – Fortuna utca – Bécsi kapu – Várfok utca – Vérmező út – Margit körút – Margit híd – Szent István körút – Nyugati tér – Váci út – Lehel út – Róbert Károly körút útvonal.

A zárással érintett útszakaszokon ideiglenes megállási tilalom lép életbe.

Várható változások a közösségi közlekedésben

 

A delegáció közlekedése miatt korlátozzák a Kossuth Lajos tér, a Budai Vár és a Liszt Ferenc repülőtér forgalmát. A lezárások számos belvárosi járatunk közlekedését is érinthetik az alábbiak szerint.

M1-es metró

A korlátozások érinthetik az M1-es metró teljes vonalát, ezért kérjük, hogy megszokott csatornáinkon figyeljék a járattal kapcsolatos aktuális információkat!

M2-es metró

Az M2-es metró az első járat indulásától várhatóan 18:30-ig a Kossuth Lajos tér állomáson megállás nélkül áthalad.

D11-es hajó

A D11-es hajó várhatóan 18:30-ig a Kossuth Lajos téri hajóállomáson nem köt ki.

Sikló

A Budavári Sikló várhatóan 16 óra és 19:30 között nem közlekedik.

70-es, 78-as trolibusz

A 70-es és a 78-as trolibusz helyett egész nap pótlóbuszok szállítják az utasokat. A járat az első indulástól várhatóan 18:30-ig a Kossuth Lajos tér M helyett az Arany János utca M végállomásra terelve közlekedik.

2-es villamos

A Kossuth Lajos tér lezárása miatt a 2-es villamosok az első járat indulásától várhatóan 18:30-ig rövidített útvonalon, a Közvágóhíd H és a Széchenyi István tér között közlekednek.

15-ös, 115-ös autóbusz

A buszok az első járat indulásától várhatóan 15 óráig terelve, majd ezután megosztva közlekednek.

16-os autóbusz

Várhatóan 18 óra és 19:30 között a 16-os autóbusz nem közlekedik.

200E autóbusz

A busz várhatóan kora délután, valamint 19:30 és 21 óra között a Liszt Ferenc Airport 2 felé terelve közlekedik, nem érinti a Vecsés-nyugat, a Repülőtér, P+R, a Liszt Ferenc Airport 2 és a Vecsés-nyugat (KÖKI felé) megállóhelyet.

Felhívjuk a délelőtt, illetve a késő délután a Liszt Ferenc repülőtérre utazó ügyfeleink figyelmét, hogy a szokásosnál legalább egy órával korábban induljanak el, hogy biztosan elérjék járatukat, s indulás előtt mindenképp tájékozódjanak a környéket érintő aktuális forgalmi helyzetről.

A felsoroltakon kívül a lezárások érinthetik a 4-es, a 6-os és a 24-es villamos, a 72-es, a 73-as, a 74-es, a 75-ös, a 76-os és a 79-es trolibusz, valamint az 5-ös, a 7-es, a 7E, a 8-as, a 9-es, a 86-os, a 105-ös, a 107-es, a 110-es, a 112-es, a 133-as, a 178-as, a 233-as és a 239-es autóbusz közlekedését is.

Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy a tervezett közlekedési változások a rendőrség döntésétől függően változhatnak.

Valós idejű közúti közlekedési információk

A BKK honlapján, illetve a kozut.bkkinfo.hu linken már valós idejű közúti közlekedési információk is elérhetők. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők az új webes felületen.

Közlekedési változásokról percről percre – mobilalkalmazáson és webes utazástervezőn is!

 

A közösségi közlekedési változásokról és a kedvencnek jelölt járataikról folyamatosan frissülő, személyre szabott információk érhetők el mobiltelefonon a BKK Info alkalmazáson keresztül, valamint a BKK INFO oldalán, a www.bkkinfo.hu címen. Ügyfeleink a járatfigyelő funkcióra feliratkozva az általuk leggyakrabban használt vagy tetszőlegesen kiválasztott járatról/járatokról az összes információt azonnal megkapják akár e-mailen is. A Budapesti Közlekedési Központ webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével pedig a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a futar.bkk.hu címen, vagy letölthető alkalmazás segítségével, mely a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas. Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is.

 

(forrás: bkk.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.