Szerdán kezdődik a nagyböjt

Szerdán kezdődik a negyvennapos böjt, amellyel a keresztények húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére készülnek. Nagyböjt első napján, hamvazószerdán Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke délután öt órakor az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét.

Az MKPK közleménye Ferenc pápa nagyböjti üzenetét idézi, aki ezt az időszakot a megújulás és a kegyelem idejének nevezte. Arra figyelmeztette a híveket, minden nagyböjtben szükségük van arra, hogy újra meghallják a próféták kiáltását, akik felemelik hangjukat és felrázzák őket.

Ferenc pápa szerint Isten nem kér semmi olyat az embertől, amit előtte már meg ne adott volna neki és nem közömbös vele szemben. Mindenkinek az életét a szívén viseli, név szerint ismer mindenkit, „gondoskodik rólunk és keres minket, akkor is, ha elhagyjuk Őt.” Hamvazószerdán, illetve az azt követő vasárnapon a pap az előző év virágvasárnapján szentelt barka hamujával keresztet rajzol a hívők homlokára, közben pedig ezt mondja: Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel!

Újabban így is figyelmeztethet: “Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban!”. A hamu az elmúlást jelképezi.
A 7. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt. Hamvazószerdától húsvét vasárnapig így a böjti napok száma éppen negyven, mivel a vasárnapokat az egyház nem tekinti annak. A Szentírásban és az abból kiinduló keresztény hagyományban a negyvenes szám mindig az egyes események jelentőségét emeli ki. Jézus Krisztus nyilvános működésének megkezdése előtt negyven napot töltött a pusztában, negyven napig tartott a vízözön, negyven évig vándorolt a pusztában a zsidó nép, Mózes negyven napig tartózkodott a Sínai hegyen, és Jónás próféta figyelmeztetésére negyvennapos böjtöt hirdettek Ninivében.

A negyvennapos böjt a 4. századra vált általánossá a keresztény világban. A 11. századig olyannyira szigorú volt, hogy késő délutánig semmit sem ettek, húst, tejterméket és tojást pedig a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak. Az egyház mára enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő: a 18 és 60 év közötti hívek csak háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól. E két napon és nagyböjt többi péntekén 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst.

A nagyböjt liturgikus színe a lila, amely a bűnbánatot jelképezi. Ugyancsak a bűnbánat jeleként marad el nagyböjt idején a szentmiséken az alleluja, amely a liturgiában az öröm legközvetlenebb kifejeződése. A templomot ebben az időszakban nem díszíti virág.
Az egyház sajátosan a nagyböjthöz kötődő szertartása a keresztúti ájtatosság, amelyen a hívek mintegy végigkísérik Krisztust a kereszthalála felé vezető úton.

A böjt vallásos gyakorlata az imádság, a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozat és a könyörgés, amely kifejezi az ember Isten iránti szeretetét és áldozatvállalását érte. A húsvétra készülés fontos részét képezik a mindennapi életben tett jócselekedetek.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.