Azt hitték megúszhatják

A zsámbéki rendőrök három budapesti férfit lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogtak el. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt P. András 60 éves, F. László 50 éves és B. Antal 53 éves budapesti lakosok ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2015. február 15-én 14 óra és 19 óra közötti időben a P. András használatában lévő és általa vezetett gépkocsival leparkoltak Zsámbékon. B. András kiszállt járműből és bement a Művelődési Ház egyik irodájába, ahol a sértett táskájából eltulajdonított egy pénztárcát, amelyben személyes iratai, bankkártyája és készpénz volt. Az 53 éves férfi ezt követően visszatért a gépkocsinál várakozó társaihoz és együtt távoztak a helyszínről.

 

A zsámbéki rendőrök a beszerzett adatok alapján a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható három férfit 2015. február 16-án a délutáni órákban Budapesten elfogták és a Budaörsi Rendőrkapitányság előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki mindhármójukat.

 

A büntetőeljárást ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.