Ittas állapotban lökte el ismerősét

A rendőrök egy 32 éves férfit fogtak el. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt L. László 32 éves tatabányai lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2015. február 7-én 20 óra 25 perc körüli időben – szemmel láthatóan ittas állapotban – utazott egy menetrend szerinti buszjáraton, melyen hangoskodott és zavarta az utazóközönséget. A távolsági buszról egy zsámbéki megállóban szállt le, ahol hangos ordibálás, szitkozódás mellett erősen meglökte a társaságában lévő nőt, melynek következtében a sértett háttal a földre esett.

Az előzetes orvosi vizsgálatok alapján a nő 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

 

L. Lászlót a járőrök a helyszínen elfogták, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

 

 

A további eljárást ellene – szabadlábon hagyása mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.