A Magyar Történelmi Szalon jótékonysági gyűjtése 2015-ben

A Magyar Történelmi Szalon 2015-ben folytatja jótékonysági gyűjtését, amely célja, a korábban a budaörsi Liliom utcában álló képoszlop rekonstruálása. Ezért rendezvényeinken adománygyűjtést tartunk, de a nagylelkű támogatást az egyesület bankszámlájára történő utalással is várunk „Képoszlop támogatása” megjelöléssel.

 

A budaörsi Heimatmuseum archív fotó-gyűjteménye egyetlen képet őriz a hálás és hívő lakosok által állított „képoszlop”-ról (Bildstock), amely mögött a mára már lakóházakkal teleépített híres budaörsi szőlő látszik. Az oszlopon Szűz Máriát, karján a kis Jézussal ábrázolták.

Sajnos a történelem viharában ez a szakrális kisemlék megsemmisült.

A dombormű megalkotására felkértük Petrás Mária Prima Primissima díjas keramikusművészt, ki a leghitelesebb alkotó erre a feladatra, hiszen a sokszor megtiport, de mégis emberségében büszke, hitében erős, mélyen vallásos, Mária tiszteletükről híres csángók leszármazottja.

Egyesületünk céljai között kiemelten szerepel a múlt értékeinek őrzése, védelme, ezért határoztuk el, hogy rendezvényeink bevételét ennek a képoszlopnak a rekonstruálására fordítjuk, tisztelegve ezzel a Budaörsöt felvirágoztató, dolgos német lakosság előtt, akik a II. világháború után méltatlan meghurcoltatást és kitelepítést szenvedtek.

 

Magyar Történelmi Szalon „Képoszlop támogatása”

 OTP számlaszáma:

 11742173-20149327-00000000

JOTEKONYSAGI_EST

                                

 Kérjük, SZJA 1%-át rendezvényeink támogatására felajánlani szíveskedjék.

Kedvezményezett: Magyar Történelmi Szalon

A kedvezményezett adószáma: 18697380-1-13

Tel: 06-23-428 333, E-mail: pm@energost.hu

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.