Két tálca ékszert lopott

A budaörsi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytatott lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. Dániel 26 éves budapesti lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2012. április 14-én 12 óra körüli időben egy pilisvörösvári ékszerüzletben felkapta a pultra kitett két ékszeres tálcát, kifutott a boltból és a közelben várakozó autóval elhajtott. A tálcákon több mint 1 millió forint értékű arany ékszer volt.

A két tálcát – melyeken korábban az ékszerek voltak – állampolgárok találták meg Pilisvörösvár külterületén, a 10. számú főút mellett.

A budaörsi nyomozók a végrehajtott nyomozati cselekmények eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 26 éves férfit. Az eljárás során kiderült, hogy M. Dániel a rá – más ügyben – kiszabott szabadságvesztés büntetését tölti a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben.

 

A 26 éves férfit a nyomozók 2014. szeptember 11-én gyanúsítottként hallgatták ki. Az ellene folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.