Épületeket döntött össze egy erős földrengés Kaliforniában

Több épület összedőlt, megsérült vagy kigyulladt, tüzek keletkeztek, és tízezrek maradtak áram nélkül vasárnap hajnalban egy 6-os erősségű földrengéstől a San Franciscó-i öböl térségében.

 

Hárman – két felnőtt és egy gyerek – súlyosan megsérültek, és a kórházak járóbeteg baleseti osztályán is több tucatnyi ellátásra szoruló jelentkezett. A helyi idő szerint hajnali fél négy előtt bekövetkezett földmozgás hatására több ezren kirohantak az otthonukból. Jerry Brown kaliforniai kormányzó a természeti csapás miatt szükségállapotot hirdetett és elrendelte, hogy az állam erőforrásait fordítsák a földrengés következményeinek az elhárítására.

1989. október 17. óta ez volt a legerősebb földrengés Észak-Kaliforniában; akkor egy 6,9-es erősségű földmozgás történt. A negyedszázaddal ezelőtti, a San Francisco Giants és az Oakland Athletics közötti baseball-mérkőzés alatt bekövetkezett katasztrófa 63 emberéletet követelt és 6 milliárd dollárnyi kárt okozott, egyebek között összeomlott a San Franciscót Oaklanddel összekötő Bay Bridge is. A legtöbben egy oaklandi autópálya-szakasz leszakadásakor haltak meg.

usa_foldrenges_2014aug24

A mostani rengés epicentruma American Canyon település közelében volt – 10 kilométernyire délkeletre a borászatairól híres, 77 ezer lakosú Napától -, mintegy 11 kilométeres mélységben. Több kisebb, 2-es erősségű utórengést is mértek.

San Francisco környékének hídjai nem sérültek meg, a Napa és Sonoma borvidékén azonban több út megrongálódott. A turisták által közkedvelt Napa történelmi belvárosában több téglaépület homlokzata leomlott. A törmelék autókat rongált meg.

A város gázvezetékei lakossági bejelentések alapján mintegy 50, a vízcsövek 30 helyen sérülhettek meg. Hat helyszínen ütött ki tűz. Napában és a környező településeken mintegy 40 ezer otthon és üzlet áramellátása szakadt meg. A napai hatóságok szerint a városban nyugalom van, fosztogatást nem észleltek.

San Franciscót 1906. április 18-án a történelem egyik legborzalmasabb, 7,8-as erejű földrengése és az annak következtében keletkezett tűzvész pusztította el. A nagyváros közelében található a Szent András- és a Concordia-törésvonal is, amelyek közelében gyakoriak földmozgások. A szeizmológusok az elkövetkező hetek utórengéseinek lokalizálása után tudják majd megmondani, hogy a mostani rengés valamelyik törésvonal mentén történt-e.

Szakértők szerint nem kizárt, hogy egy héten belül egy 5-ös erősségű utórengés jelentkezik majd.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.