Olvasói levél – Egy egészségügyi intézmény dicsérete

(Budaörs – Budaörsi Infó, 2014. augusztus 23. – KK) Manapság, ugyan nem ildomos óvodát, bölcsödét, oktatási vagy egészségügyi intézményt elismerni azok részéről, akik igénybe veszik a szolgáltatásokat. Mintha csak elvárásaink lennének velük kapcsolatban. Így tehát én most fehér hollóként az ellenkezőjét teszem.

Nagyon pozitív, kellemes tapasztalatot szereztem ugyanis a minap ezen a téren, és most szívesen megosztanám ezt a jó tapasztalást Önökkel, kedves Olvasók.

Sajnos fogyatékkal élő ember vagyok, így a leghétköznapibb dolgokban is nehézségeim akadnak. (talán épp ezért volt jóleső számomra a kérés nélkül érkező empatikus viselkedés, mely felém irányul.)

A nevezett intézmény a Törökbálinti Tüdőszűrő Állomás.

204. május 13-án a délelőtti rendelést vettem igénybe. A felvételi irodán egy igen kedves hölgy volt szolgálatban, aki az odavezető néhány lépcső általam nehézkes „megmászására” felfigyelt, előzékenyen elém sietve kapaszkodó gyanánt felajánlotta számomra a karját.

A hivatalos dolgok elintézése után a vizsgálóban leültetett.

– Látom, el tetszett fáradni, tessék csak pihenni! – szólt.

Hálásan megköszöntem a kedvességét, amit ő elhárított.

Készségesen segítségemre volt a gépbe való be-és kilépéskor, majd udvariasan rám segítette a nehézséget okozó ruhadarabokat.

Mindezt tette olyan természetességgel, hogy átmelegedett a lelkem ennek a kedves hölgynek az emberi nagyságán. Utólag is köszönöm neki.

Talán hangyányi dolog? Lehet, hogy az az egészséges embereknek. Nekem jóleső, szívmelengető élményt jelentett, ezért is teszem szóvá.

Ez a hölgy ráérzett a betegséggel küszködő emberek, fokozott érzékenységére, sebezhetőségére, megpróbálta oldani. Oldani ezt úgy, hogy méltósággal fogadhattam el.

Egy hétköznapi hőssel volt szerencsém találkozni személyesen. Hazaérvén elméláztam rajt’, hogy az emberek minősítenek, utolérhetetlennek kiáltanak ki, piedesztára emelnek bizonyos intézményeket. Beindul aztán a tülekedés, bejutni oda.

Az általam említett intézményt nem említették ezen a köztudatban kiemelt listán, mondhatni névtelen, nem jegyzik. Pedig az emberi hozzáállás az ott dolgozók részéről igazán példaadó és követendő. Jóleső érzéssel gondolok vissza azóta is az ott tapasztaltakra, s legyen szabad javaslatot tennem arra, hogy a nevezett intézmény felkerülhessen a humánus bánásmód piedesztájára.

Minden betegtársamnak kívánok hasonló pozitív tapasztalatszerzést. Minél többen találkozhassunk hasonlóan önzetlen, udvarias, előzékeny, szíves, segítőkész, készséges, gyámolítóan kedves egészségügyi munkatársakkal.

Köszönettel és megbecsüléssel tartozunk mindannyiuknak, további áldozatos, jó szívvel és tiszta lélekkel végzett munkát kívánok nekik!

(KK – név és cím a szerkesztőségben)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.