Karcsi nővér – Marosi Károly 49 éve a „betegségügyben”

(Budaörs, 2014. augusztus 13., Budaörsi Infó) Budaörs lakossága majdnem 30 ezer fő, így nem ismerheti mindenki Marosi Károly nevét, viszont ha azt mondjuk, hogy Karcsi nővér, akkor sokan felkapják a fejüket, akiknek már volt dolguk az Egészségügyi Központban.

Állatgondozó, szénpakoló, vízóra leolvasó, szállodaigazgató, labor asszisztens, és még folytathatnánk a sort, hogy mindenki Karcsi nővére mivel foglakozott eddigi élete során. Legutóbb a Budaörs Egészségügyéért Díjat vehette át Budaörs Város polgármesterétől, Wittinghoff Tamástól.

Ebből az alkalomból beszélgettünk Marosi Károllyal az elmúlt évekről, és a ’titkairól’. Az egészségügy szót hallván Marosi Károly azonban csak a fejét csóválta, és azt mondta, hogy ez nem az, itt ‚betegségügyről’ van.

„Immár 49 éve vagyok a ‚betegségügyben’. A legdrágább az, amit mi csinálunk, hogy gyógyítunk. Az orvosok többnyire már betegeket kezelnek, ami könnyen megelőzhető lenne, ha az emberek sűrűbben ellátogatnának az orvoshoz és tanácsot kérnének, mielőtt súlyosabbra fordulna az állapotuk.”

Marosi Károly

Mindig is ezen a területen szeretett volna dolgozni?

„Én úgy indultam el valamikor régen a világra szóló deszkákon, hogy egy hatalmas nagy magyar színész leszek. Szerencsére azonban háromszor is kirúgtak a felvételiről. Nagyon rossz színész lettem volna, ma már tudom jól. Mivel nem sikerült a felvételi, ezért el kellett mennem dolgozni. Egy gyerekkori barátom elhívott a László Kórházba azzal, hogy műtős segédet keresnek, én meg úgy gondoltam, hogy hát miért is ne mennék oda.

Ott viszont azt mondták, hogy nincs műtőssegéd felvétel. Le voltam törve, és amikor kijöttem, akkor látom, hogy ott van szemben az Országos Közegészségügyi Intézet. Bementem és megpróbáltam. rögtön felvettek, mint állatgondozót. Nagy karrier: műtősből mindjárt állatgondozó lettem. Szerencsére viszont volt lehetőségem továbbtanulni. Felvettek az Orvosi laboratóriumi asszisztens képzőbe. A vizsgákat követően az Országos Közegészségügyi Intézet legelitebb helyére csúsztam be a higiénia és mikrobiológiára.

Ez a kórházhigiéne és vízbakteorológiával foglalkozó osztály. Közben megnősültem és jött a gyerek. Tudtam jól, hogy ennek a gyereknek kevés lesz ez a fizetés, amit keresek, ezért megkérdeztem, hogy megemelnék-e a fizetésem, azt mondták: nem, úgyhogy továbbálltam.”

Marosi Károly ezt követően a Csepeli Vas- és Fémműveknél dolgozott, ahová egy szennyvíztisztítót szerettek volna építeni, de amíg az nem készült el, addig az erőtelepen dolgozott, ami azt jelentette, hogy a beérkezett vagonokból ki kellett rakni a szenet.

„Napi 45 vagon szenet kellett kilapátolni. Ez ment egy ideig, de amikor kezdtem érezni, hogy az agyam szűkül, akkor átmentem egy másik területre, vízóra leolvasónak. Itt sem maradtam meg sokáig, mert az egyik hölgy munkatársam, aki legalább 130 kiló volt, két alkalommal meg akart erőszakolni.”

Ezután tanult parazitológiát, és volt szállodaigazgató is.

„Teltek múltak az évek és eljöttem ide Budaörsre. Itt volt gyerekgyógyászat, ahol szükség volt valakire, aki ért a parazitológiához. Jelenleg szurkálok, vagyis vért veszek, ez a feladatom.”

Vérvételkor a legtöbben abba a sorba állnak be, ahol Ön dolgozik. Mi a titka?

„Az egyik ‚titok’, hogy az embernek meg kell tanulnia használni az ujjait. A látássérültek is azért nem mennek neki a dolgoknak, mert fejlett a tapintásuk. Nekik az ujjaik a tulajdonképpeni szemük. Ha az ember tovább tudja fejleszteni ezt a képességét, akkor könnyebben találja meg a vénát is.

A másik ’titok’ az, hogy aki eljön véradásra, annak a félelmét le kell győzni. Nekem annyi időm van, amíg az ajtótól ideér hozzám a páciens. Ez nem sok. Hat lépés. Amikor bejön az ajtón, én már látom rajta hogy fél. Úgy fél, hogy az borzasztó.

Itt szagok vannak, látvány van. Itt a tudata, hogy őt itt bántani fogják, hogy olyat fognak vele csinálni, ami fájni fog. Nekem ezt ez alatt a hat lépés alatt fel kell oldani. Meg kell oldanom, hogy ne féljen, és én ezt meg is teszem, méghozzá szöveggel.

Egyszerű sima szöveggel. Mondok olyanokat, ami meglepi. Például, ha ő azt mondja, hogy ő el szokott ájulni. én erre azt mondom, hogy van itt hely, oda tessék elájulni. Erre ő meglepődik, nem érti és elgondolkodik, és mire végigment ez az agyán már meg is szúrtam, és már vége is.”

Marosi Károly a Budaörsi Infónak elmondta, hogy számára nagy megtiszteltetés volt a városi kitüntetés, el sem akarta hinni, amíg nem szólították.

„Ez nálam egy életre szóló élmény. Lehet hogy másnak van 25 ilyen díja, kitüntetése, de nekem ez az egy van. Először azt gondoltam, hogy ez hülyeség. Nem vagyok egy olyan belelkesedő típus. én még sosem kaptam semmilyen díjat. én annyira eldöntöttem, hogy olyan nagy dörgedelmes marhaságot fogok mondani, ha kimegyek a díjért, hogy mindenki hülyére fogja magát röhögni.
Kimentem, belekezdtem és úgy meghatódtam, hogy ott van a kezemben az, amiről nem hittem el, hogy én meg fogom kapni… és így nem tudtam befejezni a mondatomat! Ez lehet, hogy egy aggkori szenilitás, de olyan marha jól esett, de igazából nem értettem, mert a vonat vezetőjét soha senki nem dicséri meg, hogy milyen ügyesen elvitte a végállomásig a szerelvényt, mert az a dolga, nekem pedig ez, amit csinálok.”

Marosi Károlynak ‚betegségügyi’ pályafutása mellett már 6 könyve is megjelent. A Létigenem, a Befejezetlen múlt, a Múltkór, a Vélemlénytelenül, a Szárnyszegett pegazus és a Feltételes megálló.

Olvassanak el egy verset műveiből, ezzel is kicsit jobban megismerve sokszínű személyisége még egy kis szeletét. Még egyszer gratulálunk Marosi Károly kiemelkedő munkásságához és eddig elért eredményeihez!

EGY KÉT KÉRDÉS VÁLASZ NÉLKÜL

Mitől van későn, és mitől lesz korán

Egy átmulatott éjszaka után, Mikor csap át egymásba az idő,

Miből oly kevés van, szinte nincs,

Hogy megléte már szinte kincs?

Hol kezdődik a csúnya, mely már szép,

Mennyi a tömeg és mennyi a nép,

Hol van a határtalan vége?

Mekkora a hülyeség mélye?

Mettől lesz valaki okos, mióta?

Hisz előtte még csak idióta

Volt szegény.és mettől gazdag a gazdag,

Kinek kertjében aranyrúd nő gaznak,

Közben mormolja: nem panaszkodom,

S nem sül a bőr az arcomon.

és a szegény, meddig az,

Hisz Ő adakozik, ad

A másik rászorulónak.

Tolul elő ezer kérdés,

Mire válasz nincs is,

Vagyis van, de nem mondjuk,

Az egészre fátylat borítunk.

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment