Kajak-kenu vb 2014 – Hat elsőséggel az éremtáblázat élén zártak a magyarok

A magyar versenyzők a férfi kajakosok, illetve a kenusok révén egy-egy arany- és bronzérmet gyűjtöttek a moszkvai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi váltóversenyei során, így 6 elsőséggel, 5 második és 6 harmadik hellyel zárták a viadalt.

 

A férfi kajakosoknál Dudás Miklós volt az első ember, ő negyedikként “adta át a stafétabotot” az ifjúsági olimpiai bajnok Tótka Sándornak, majd a mindössze 18 éves Nádas Bence következett, aki harmadikként váltotta a befejező embert, Hérics Dávidot. Utóbbi aztán óriásit hajrázott, s nagyszerű teljesítménnyel behozta a csapatot az első helyre. A fiatal együttesben Dudás a rangidős a maga 23 évével, Hérics 1993-as, Tótka 1994-es, Nádas pedig 1996-os születésű.

A kenusoknál egy bronz jutott a magyaroknak: a Lantos Ádám, Nagy Péter, Hajdu Jonatán és Korisánszky Dávid alkotta együttes szinte végig a harmadik helyen haladt a nagy fölénnyel győztes oroszok, valamint az ukránok mögött, s végül felléphetett a dobogóra.

A női kajakosok – Vad Ninetta, Kárász Anna, Lucz Dóra és Tóth Dzsenifer – éppen lemaradva a dobogóról negyedikek lettek.

 

    Eredmények:

férfi K-1 4×200 m, világbajnok:
Magyarország (Dudás Miklós, Tótka Sándor, Nádas Bence, Hérics Dávid) 2:24.193 perc
2. Franciaország 2:24.348
3. Nagy-Britannia 2:24.972

férfi C-1 4×200 m, világbajnok:
Oroszország 2:43.602 perc
2. Ukrajna 2:48.629
3. Magyarország (Lantos Ádám, Nagy Péter, Hajdu Jonatán, Korisánszky Dávid) 2:50.046

női K-1 4×200 m, világbajnok:
Lengyelország 2:47.793 perc
2. Oroszország 2:48.833
3. Fehéroroszország 2:49.762
4. Magyarország (Vad Ninetta, Kárász Anna, Lucz Dóra, Tóth Dzsenifer) 2:50.253

 

 

 

Éremtáblázat
arany     ezüst     bronz

Magyarország              6         5         6
Oroszország               4         2         2
Németország               2         5         1
Csehország                2         1         1
Új-Zéland                 2         1         –
Dánia                     2         –         1
Kanada                    2         –         –
Szlovákia                 2         –         –
Lengyelország             1         2         1
Szerbia                   1         1         3
Ausztrália                1         1         –
Románia                   1         1         –
Ukrajna                   1         1         –
Brazília                  1         –         2
Nagy-Britannia            1         –         2
Fehéroroszország          –         4         4
Bulgária                  –         2         –
Spanyolország             –         1         2
Portugália                –         1         –
Svédország                –         1         –
Franciaország             –         –         2
Dél-afrikai Köztársaság   –         –         1
Litvánia                  –         –         1
Kuba                      –         –         1

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.