Tüntetés a budapesti nagykövetségnél a kárpátaljai sorozások miatt

A kárpátaljai sorozások és betelepítések ellen tiltakozott a Jobbik és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) pénteken Budapesten, Ukrajna nagykövetsége előtt.

 

Szávay István, a Jobbik alelnöke beszédében kiemelte: a kárpátaljai magyaroknak semmi köze a tőlük ezer kilométerre zajló “értelmetlen vérontáshoz”. Hozzátette: mégis sokakat besoroznak, akaratuk ellenére önkéntesként kezelnek, a magyar kormány pedig nem védi meg őket.

“Ez nem a magyarság háborúja, de nem háborúja Kárpátalja más népeinek sem”, így a magyar, ruszin, ukrán családokért is ki kell állni – fogalmazott.

Szávay István azt követelte, hogy a kárpátaljai katonákat ne vigyék keletre, hanem helyben szolgáljanak. Egyúttal elítélte a háborús övezetből érkező menekültek betelepítését is magyar vagy más nemzetiségek lakta településekre.

A jobbikos politikus a “megalkuvó, idegen érdekeket kiszolgáló” politika feladására szólította fel a kormányt.

A rendezvényen Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere, a HVIM alapítója látványosan “felülről szervezettnek” nevezte az ukrán válságot, megjegyezve: a konfliktus kitörésekor Kijevben “ügyködtek” az amerikai és szövetséges titkosszolgálatok, újságírók. Toroczkai László azt sürgette, hogy a kormány tegyen lépéseket a kárpátaljai magyarok és ruszinok érdekében.

A félpályás útlezárással tartott demonstráción mintegy százan vettek részt.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.