Kajak-kenu vb 2014 – Öt éremmel, köztük egy arannyal nyitottak a magyarok

A magyar versenyzők egy-egy arany- és ezüst-, valamint három bronzérmet gyűjtöttek a moszkvai kajak-kenu világbajnokság szombat délelőtti döntőiben.

 

Az első helyet – címét megvédve – a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta összetételű kajak négyes szerezte 500 méteren, míg a szintén kajakos Csipes Tamara második lett 1000 méteren.

Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta, Szabó Gabriella

Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta, Szabó Gabriella

A kenus Vajda Attila ugyancsak címvédőként – egy kizárás után – harmadikként zárt egy kilométeren, ezen a távon ugyancsak a dobogó harmadik fokára állhatott fel a Medveczky Erika, Sarudi Alíz kajakos duó, valamint a Kiss Tamás, Vass András, Varga Dávid és Sarudi Pál alkotta kenu négyes.

Vajda Attila

Vajda Attila

 

Kiss Tamás, Sarudi Pál, Varga Dávid, Vass András

Kiss Tamás, Sarudi Pál, Varga Dávid, Vass András

 

Az első finálés nap délelőttjén hat 1000 méteres és két 500 méteres éremcsatát bonyolították le, elsőként a rövidebb táv két versenyén drukkolhattak a magyarok és a Krilatszkoje központ közönsége. A tömött lelátókon elkelt a naptej, a napszemüveg és a sapka, néhányan ernyővel védekeztek, ugyanis tűző napsütés és nagy meleg fogadta a kiérkezőket.

A Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenu páros tavaly második lett ebben a számban Duisburgban, most szeretett volna előrébb lépni. Az, hogy ez nem fog sikerülni, már a rajt után eldőlt, a magyarok ugyanis nem kezdtek jól, nem tudtak faragni hátrányukból, így végül ötödikként értek célba. Vasárnap erősebb számukban, 1000 méteren címvédőként javíthatnak. Az első számot egyébként a hazai szurkolók nagy örömére az orosz Alekszej Korovaskov, Ivan Stil kettős nyerte.

Következett a női kajak négyesek fél kilométeres versenye, ebben 2009 óta egyeduralkodók a magyarok, már ami a vb-ket és az olimpiát illeti. A Szabó Gabriella vezette címvédő kvartett remekül kezdett a döntőben, féltávnál már vezetett. A második 250 méteren aztán a lengyelek megpróbáltak feljönni rájuk, de Szabó a hajrában ismét megindította a hajót, így végül a magyar egység magabiztosan nyerte meg az idei vb első magyar aranyérmét.

Az első 1000 méteres fináléban is egy honfitárs címvédőt, a kenus Vajdát láthatták a magyar szurkolók. A 2008-ban olimpiai bajnok szegedi sportoló a július eleji, németországi Eb-n kikapott nagy riválisától, Sebastian Brendeltől, most visszavágásra készült. Mindketten óvatosan kezdtek, a brazilok húszéves reménysége, Isaquias Queiroz Dos Santos viszont hamar ellépett a mezőnytől és sokáig tartotta az előnyét. A hajrában Brendel és a cseh Martin Fuksa azonban feljött rá, a német meg is előzte, így a célvonalhoz másodikként ért a brazil, ekkor azonban úgy rúgta be a hajóját, hogy beleesett a vízbe, a versenybíróság pedig úgy döntött, nem volt a hajóban, amikor az áthaladt a célvonalon. Márpedig a szabály szerint csak az a versenyző rangsorolható, aki a kenujában van, így Queiroz Dos Santost kizárták. A győztes tehát Brendel lett, Vajda pedig – aki eredetileg negyedikként ért célba – felléphetett a dobogó harmadik fokára.

A folytatásban is egy magyar bronznak tapsolt a publikum, az Eb-ezüstérmes Medveczky Erika, Sarudi Alíz duó ugyanis harmadik lett a női kajak párosok egy kilométeres fináléjában. Győzött a dánok duója az Eb-győztes fehéroroszok előtt, a magyarok pedig 2011 után lettek ismét bronzérmesek ebben a számban.

A férfiak hasonló számában Hufnágel Tibor és Kökény Roland nagyot küzdött, de végül nem fért fel a dobogóra, ötödik lett. A duó idén alakult, június óta dolgozik együtt, a friss U23-as világbajnok Hufnágel első felnőtt világversenyén szerepelt.

A kenu négyes csak a döntőben volt érdekelt a vb-n, mert ebben a számban éppen kilenc hajó nevezett. A brandenburgi Eb-ezüst után most is a dobogóra tört a magyar egység, de egészen a hajráig úgy tűnt, ez nem fog összejönni, hiszen csak az ötödik-hatodik helyen haladt a hajó. A finis azonban nagyszerűen sikerült, így – a második fehéroroszoktól mindössze hét századmásodperccel elmaradva – harmadikként zárt a magyar négyes.

A délelőtt utolsó száma a női kajak egyesek ezer méteres küzdelme volt, amelyben az Ausztráliából idén hazatért Csipes Tamara – a szám 2011-es világ- és friss Európa-bajnoka – favoritként szállt vízre. Az új-zélandi Teneale Hatton félelmetesen kezdett, csak Csipes és a szerb színeket képviselő Ruzicic-Benedek Dalma tudott vele tartani, a magyar a táv második felében rövid időre át is vette a vezetést. A hajrára azonban Hatton újítani tudott, így rendkívül szoros befutó után övé lett az aranyérem Csipes és Benedek előtt. A finálé harmadik magyarja, a brit Simon Rebeka pedig ötödik helyen végzett.

A szombati nap a 200 méteres középfutamokkal folytatódik – öt magyar hajóval -, majd következnek az 5000 méteres döntők, három magyar résztvevővel.
Később (magyar idő szerint):
200 m-es középfutamok 12.30
5000 m-es döntők 14.30

vasárnap:
500 és 1000 m-es döntők 7.25
200 m-es döntők 9.38
váltó előfutamok 13.00
váltó döntők 15.00

 

 

 

Nyilatkozatok

A moszkvai kajak-kenu világbajnokság szombati magyar dobogósainak nyilatkozatai:
Kárász Anna, aki a kajak négyes tagjaként pályafutása első aranyérmét nyerte felnőtt világbajnokságon:
“Mindenki várja tőlünk a győzelmet, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült hoznunk a kötelezőt. Sokkal keményebb futamra számítottam, szinte már a rajt után érzetük, hogy meglesz az aranyérem”.

Csipes Tamara:
“Gondoltam, hogy az új-zélandi lány jól fog menni, különösen ebben a brutális hátszélben. Nem azért vagyok csalódott, mert második lettem, hanem mert így lettem második, ahogy. Ezer méteres versenyben az utolsó tíz méteren előztek meg, ez eléggé fájó. Éreztem, hogy nagyon rajtam van, de nem gondoltam, hogy megelőz. Fáj a vereség, bár nagyon jó pályát mentem”.

Vajda Attila:
“Azt hittem, ötödik lettem, utána szóltak, hogy menjek mérlegelni, mert harmadik vagyok. Hogy hogyan lettem ötödikből harmadik, azzal nem foglalkozom. Fenomenális, nagyon örülök ennek a bronzéremnek, ahogy minden éremnek! Egy elvesztett versenyből dobogó lett”.

Vass András:
“Úgy mentünk, hogy a végére maradjon tartalék, ez sikerült is. A második 250 méterünk nem olyan lett, amilyennek akartuk, de 500-tól nagyon jöttünk, összeállt a mozgásunk és végig bírtuk a tempót. Sajnáljuk, hogy minimális különbséggel lemaradtunk az ezüstről, de nem vagyunk csalódottak. Sarudi Pali csak a verseny után árulta el, hogy az utóbbi két napban kicsit betegeskedett, úgyhogy neki és edzőnknek, Ludasi Róbertnek köszönjük ezt a bronzot. Palinak egyébként holnap lesz a 31. születésnapja, más ajándékot nem is vettünk neki”.

Medveczky Erika:
“Örültünk volna, ha sikerül megszereznünk a második helyet, de természetesen elégedettek vagyunk a bronzéremmel is. Elég küzdelmes hét áll mögöttünk, úgy érzem, kihoztuk magunkból a maximumot”.

 

 

 

Eredmények

A moszkvai kajak-kenu világbajnokság szombat délelőtti döntőinek dobogósai és a további magyarok helyezései:
férfiak:
———
C-2 500 m, világbajnok:
Alekszej Korovaskov, Ivan Stil (Oroszország) 1:35.829 perc
2. Liviu Alexandru Dumitrescu Lazar, Victor Mihalachi (Románia) 1:38.381
3. Serguey Torres Madrigal, Rolexis Baez Avila (Kuba) 1:39.385 …5. Vasbányai Henrik, Mike Róbert 1:40.180
K-1 1000 m, világbajnok:
Josef Dostál (Csehország) 3:25.092 perc
2. Miroszlav Kircsev (Bulgária) 3:26.409
3. René Holten Poulsen (Dánia) 3:26.482
…17. (a B döntőben 8.) Dombvári Bence
K-2 1000 m, világbajnok:
Erik Vlcek, Juraj Tarr (Szlovákia) 3:08.784 perc
2. Kenny Wallace, Lachlan Tame (Ausztrália) 3:09.637
3. Marko Tomicevic, Vladimir Torubarov (Szerbia) 3:09.857
…5. Hufnágel Tibor, Kökény Roland 3:10.874
C-1 1000 m, világbajnok:
Sebastian Brendel (Németország) 3:44.578 perc
2. Martin Fuksa (Csehország) 3:48.180
3. Vajda Attila 3:49.296
C-4 1000 m, világbajnok:
Oroszország 3:10.701 perc
2. Fehéroroszország 3:13.420
3. Magyarország (Kiss Tamás, Vass András, Varga Dávid, Sarudi Pál) 3:13.498

nők:
—-
K-1 1000 m, világbajnok:
Teneale Hatton (Új-Zéland) 3:49.423 perc
2. Csipes Tamara 3:49.474
3. Ruzicic-Benedek Dalma (Szerbia) 3:49.780
K-2 1000 m, világbajnok:
Emma Aastrand Jörgensen, Henriette Engel Hansen (Dánia) 3:33.784 perc
2. Szofija Jurcsanka, Alekszandra Grisina (Fehéroroszország) 3:35.818
3. Medveczky Erika, Sarudi Alíz 3:35.949
K-4 500 m, világbajnok:
Magyarország (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta) 1:28.219 perc
2. Lengyelország 1:28.942
3. Fehéroroszország 1:29.585

 

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.