Fogyasztói csoportot szervező céget bírságolt a GVH

A fogyasztói csoportok szervezésével foglalkozó Credit Medical Kft.-t 2,9 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a fogyasztók megtévesztéséért – közölte a GVH hétfőn.

 

A versenyhivatal vizsgálata megállapította, hogy a vállalkozás 2011. október és 2013. március között nyomtatott sajtóban megjelent hirdetéseivel próbált új tagokat toborozni. A hirdetések azonban nem adtak egyértelmű információkat a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól, például arról, hogy a csoport tagjai nem pénzhez, hanem vásárlói joghoz jutnak, és előtörlesztés vállalása alapján dől el, hogy az adott hónapban ki juthat vásárlói joghoz. Arról sem tájékoztatták a fogyasztókat, hogy nem a szerződéskötéskor, hanem később, akár évek múltán juthat a vásárlási joghoz, s ezáltal a megszerezni kívánt dologhoz.

A GVH szerint a Credit Medical Kft. tájékoztatásaival fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, ezért a vállalkozás árbevétele alapján kiszabható legmagasabb, 2,9 millió forint bírság megfizetésére kötelezte és megtiltotta a jogsértő magatartás folytatását.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.