Egyre kevesebb a szabadtéri tűz, de még mindig sok kárt okoz

Mintegy tízezerrel kevesebbszer csaptak fel a lángok szabadtéren 2014 első hét hónapjában, mint két évvel ezelőtt, de még így is jelentős károkat okoznak – közölte a katasztrófavédelem csütörtökön.

 

A közlemény szerint ez év eleje óta több mint hat és félezer szabadtéri tűz keletkezett, ez az előző év hasonló, de csapadékosabb időszakához hasonlítva emelkedést jelent, viszont nagyságrendekkel kisebb, mint 2012-ben, amikor a szabadtéri tüzek száma meghaladta a tizenhatezret.

Idén legtöbbször Kelet- és Közép-Magyarországon lobbantak fel a lángok, amelyek leginkább értékes erdőket vagy kultúrnövényeket, jellemzően gabonát veszélyeztetnek. Az ökológiai rendszer megújulása, a tűz előtti állapot helyreállása olykor évtizedekig is eltart, az újratelepítés pedig költséges – írták.

A leginkább érintett megyék között minden évben ott volt Borsod-Abaúj-Zemplén megye, de jelentős területek égtek le Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, és Bács-Kiskun megyében is.

Idén az első hét hónapban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében százhúsz, Borsod-Abaúj-Zemplénben hatvan négyzetkilométernyi terület égett le szabadtéri tűzben. Az utánuk következő Heves, Hajdú-Bihar és Pest megyében is húsz négyzetkilométer alatt marad a leégett terület mérete – áll a közleményben.

A gabonatüzekről megjegyezték, hogy idén százhuszonötször volt dolguk vele, és 453,4 hektáron le is égett a gabona. Tavaly az év első hét hónapjában száznyolcvannégy hasonló eset történt, 862,1 leégett hektárral.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.