Legsebezhetőbb időszakukban “találta telibe” a dinoszauruszokat a kihalásukat okozó aszteroida

A tengerszint emelkedése, a tűzhányók háborgása és több más tényező miatt legsebezhetőbb időszakukat élték a dinoszauruszok, amikor 66 millió évvel ezelőtt aszteroida ütközött a Földnek és ez a kihalásukhoz vezetett – állapította meg egy nemzetközi kutatás.

 

Ha néhány millió évvel korábban vagy ugyanennyi idővel később csapódik a kisbolygó a Földbe, esetleg túlélték volna a katasztrófát, így azonban “kolosszális balszerencséjük” volt – idézte a BBC hírportálja Steve Brusatte-t, az Edinburghi Egyetem kutatóját, a Biological Reviews című szaklapban megjelent tanulmány egyik szerzőjét.

Nagy-Britanniából, Kanadából és az Egyesült Államokból 11 dinoszaurusz-szakértő gyűlt össze, hogy értékeljék az ősgyíkok 66 millió évvel ezelőtti kihalásáról újabban készült kutatásokat. Bizonyítékot találtak arra, hogy egyes fajok már a becsapódás előtt is hanyatlóban voltak. Az egyik fő kérdésük az volt, vajon kihaltak volna-e, ha az aszteroida nem ütközik a Földdel.

Arra volt bizonyíték, hogy egyes fajok már a katasztrófa előtt hanyatlóban voltak. Mégis arra következtettek, hogy bár Észak-Amerika egyes növényevő dinoszauruszai már az aszteroida előtt kihalófélben lehettek, a hosszú távú hanyatlásukat nem támasztotta alá bizonyíték.

A szakértők úgy értékelték, a tengerek szintjének emelkedése és az erősödő vulkáni tevékenység igen meggyengítette a fajok nagy részét addigra, amikor a becsapódás történt.

A dinoszauruszok kihalása tette lehetővé, hogy az emlősállatok – köztük a későbbi főemlősök – sokféle ága kialakuljon és evolúciójuk megkezdődjön. Brusatte szerint ha az aszteroida nem pont akkor csapódik a Földnek, ma a világot még mindig a dinoszauruszok uralhatnák.

“Ötmillió évvel az aszteroida előtt a dinoszauruszoknak több faja volt, gazdagabb élővilág vette őket körül, erősebb volt a táplálékláncuk, tehát nem lett volna egyszerű minden fajukat elsöpörni a Föld színéről. Ha viszont lett volna még pár millió évük, és a becsapódásig visszanyerték volna az erejüket, jobb eséllyel élték volna túl az ütközést” – hangsúlyozta a tudós.

Simon Conway-Morris, a Cambridge-i Egyetem kutatója szerint azonban ha tömeges pusztulásuk nem következett volna be, akkor sem tartottak volna ki mostanáig.
(http://www.bbc.com/news/science-environment-28488044)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.