Bubópestis miatt kilenc napon át volt vesztegzár alatt egy kínai város

Felszabadították a vesztegzár alól az északnyugat-kínai Jümen várost, amelyben bubópestisjárvány veszélye miatt 9 napon át karanténszabályok voltak életben – jelentette a kínai média csütörtökön.

 

A bubópestis Kanszu tartomány 180 ezres lélekszámú településén ütötte fel a fejét. Egy 38 éves férfiban találták meg a nyomát, aki – hírek szerint – korábban egy elpusztult mormotával érintkezett, baktériumfertőzést kapott és július közepén elhunyt. Az esetet követően 151 embert különítettek el és tartottak megfigyelés alatt több mint egy héten át, de egyikükön sem fedezték fel a tüneteket.

A hatóságok az elmúlt napokban kiterjedt fertőtlenítést és patkányirtást végeztek a városban – számolt be a Hszinhua hírügynökség. A központi televízió korábban azt jelentette, hogy a várost senki sem hagyhatja el. A lakosságot a városvezetés igyekezett megnyugtatni, hogy elegendő rizs, liszt és olaj áll a rendelkezésre, s lehetségesnek tartották, hogy a karantén akár egy hónapig is érvényben marad.

A fekete halálként is emlegetett bubópestis veszélyére a legszigorúbb rendelkezések vonatkoznak Kínában. A betegséget bolhák terjesztik, miután fertőzött rágcsálókat, patkányokat csípnek meg. A baktérium üszkösödést, görcsöket és lázat okozhat. Európában a 14. században milliókkal végzett a járvány, míg Kínában a 19. században tízezrek halálát okozta. Jumenben állítólag 1977-ben már újra találkoztak a bubópestissel.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.