2014-ben is Balaton Elsősegélynyújtó Szolgálatot teljesít a Pest Megyei Ifjúsági Vöröskereszt

(Budaörs, 2014. július 25. – Budaörsi Infó) A Magyar Vöröskereszt idén nyolcadik alkalommal indította el Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatát (röviden BESZ-t) tizenhárom Balaton-parti település húsz strandján, június 20. és augusztus 22. között. A közép-magyarországi régió részeként immár hagyományos módon augusztus 6. és 15. között fog szolgálatot teljesíteni a pest megyei szervezet.


A legalább alapfokú elsősegélynyújtó ismeretekkel rendelkező, szolgálatra jelentkező önkéntesek részére a  Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetének munkatársai és képzett önkéntesei négyórás szakmai felkészítést tartottak a 10 napos tevékenység minél hatékonyabb és gördülékenyebb teljesítése érdekében. A  tudásfrissítő képzés és információs nap célja az elméleti tudás megléte mellett a gyakorlati tudás biztosítása  és a szolgálathoz kapcsolódó szabályzatok, kompetencia listák megismerése és elsajátítása volt. A  felkészítések alkalmával emellett a fiataloknak lehetősége nyílt a félautomata defibrillátor használatának  megismeréséhez is.
A 2014-es évben a Pest megyei önkéntesek a Balaton déli partszakaszán, az alábbi strandokon teljesítenek  szolgálatot, párban, minden nap 10 és 18 óra között:

– Balatonmáriafürdő: Fizetős strand
–  Balatonfenyves: Csalogány, Központi, Alsó2/2

– Balatonboglár: Platán, Szigeti
– Balatonlelle: Napfény Strand
– Balatonszemes: Élményfürdő

– Balatonszárszó: Központi
– Balatonföldvár: Nyugati Strand, Keleti Strand
Az elsősegélynyújtó szolgálat minden évben támogatók segítségével valósul meg. A BESZ-t pénzbeli hozzájárulással a Balatoni Fejlesztési Tanács, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., az Uniqa Biztosító Zrt., a Canon Europe és a Német Vöröskereszt támogatta. A Coca-Cola az elsősegélynyújtók folyadékpótlásáról gondoskodik, a Nestlé Hungária Kft. Maggi instant leveseket ajánlott fel. A BonAppetit minden ételéből 15% kedvezményt, a VitaPlus Kft. pedig több mint 600 kalcium pezsgőtablettát adományozott. Az EMD Hungary Kft. defibrillátorokat biztosít, a Freesia pedig az elsősegélyládák feltöltésével segítette a 2007 óta, immár nyolcadik éve működő Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatot.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.