Elfogták az elkövetőket

A gyanúsítottak egy budaörsi áruház próbafülkéjéből loptak. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya K. Katalin 43 éves budapesti lakos és két fiatalkorú társa ellen.

 

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya K. Katalin 43 éves budapesti lakos és két fiatalkorú társa ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2014. július 11-én 19 óra 30 perc és 20 óra 30 perc közötti időben egy budaörsi áruház próbafülkéjéből eltulajdonították a sértett laptop táskáját és az abban lévő értékeket.

 

A budaörsi nyomozók a feljelentést követően kihallgatták a tanúkat, valamint adatokat gyűjtöttek, melynek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket, akiket elfogásukat követően a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki.

A rendőrök 2014. július 17-én házkutatást tartottak a gyanúsítottak lakásán, melynek során az eltulajdonított értékeket megtalálták.

K. Katalin és társai ellen a további eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.