Nyaralni vagy nem nyaralni

(Budaörs, 2014. július 19. – Budaörsi Infó) A hazai internetezők körében végzett felmérés tanúsága szerint a lakosság mindössze 46 százaléka tervez üdülést idén, a vakációzók 79 százaléka júliusban vagy augusztusban utazik el, és átlagosan nyolc napot szán pihenésre – derül ki a Budapest Bank szerdán közölt felméréséből.

A kutatásban megkérdezettek 86 százaléka belföldön nyaral, 16 százalékuk valamelyik európai tengerparton vakációzik, Európán kívül pedig mindössze 5 százalék tölti szabadságát.

A felmérés szerint a családok átlagosan 118 ezer forintot szánnak a nyaralásra, amelynek költségeit a nyaralók 69 százaléka előre spórolt pénzből fedezi. A vakációzók 34 százaléka havi bevételekből, 22 százaléka a SZÉP-kártyán lévő összegből finanszírozza az üdülést.

A kutatás rámutat  arra is, hogy az utazásért, a szállásért, étkezésért, belépőjegyekért és a nyaralás alatt felmerülő egyéb kiadásokért 68 százalékban készpénzzel, 18 százalékban bankkártyával fizetnek.
A felmérést 2014 június-júliusában végezték , 18-75 éves internetező lakosság körében, 1200 fős mintán.

Sokakban felmerül a kérdés, hogy ilyen verőfényes szép napsütéses időben mi az, amit a legjobb lenne csinálni. Rengeteg nyári program várja a szórakozni vágyókat, viszont sokaknak ez a nyári időszak inkább a munkáról szól.

Nyáron nyaralni kell, sokan ezt vallják, és teljesen jogosan. Ki kell pihenni az év fáradalmait, a tanulás vagy a munka gyötrelmeit. Ki kell engedni a gőzt, és le kell vezetni a stresszt. Viszont mi van akkor, hogyha ez az az idő, amikor az ember pénzt is kereshetne? Hol kell meghúzni a határt? Meddig tudjuk terhelni vajon a szervezetünket?

A fiatalok még bírják, erre mindig azt szokták mondani. Nyári munka, éjszakai munka, ez az ami nekik való. Szórakoznak és pénzt is keresnek egyben. Azonban ez a legtöbb esetben tudjuk jól, hogy nem így van.

A nyaralást mindig várja az ember, egész évben készül rá, tervezgeti, hova fog menni, hogyan fogja a hasát süttetni a napon. Azonban egyre gyakrabban látom, hogy a vakáció inkább stresszforrás, mint pihenés, és az emberek alig várják már, hogy otthon legyenek újra.

Ha a nyaralást választjuk a plusz munka helyett nyári elfoglaltságként, és nem szeretnénk túl stresszelni, akkor ajánlunk néhány praktikát, aminek segítségével tényleg kikapcsolódás lehet a pihenés.

A két legfontosabb dolog, hogy a nyaralás nem egy versenyfutás, tehát próbáljuk megélni a pillanatokat, és ne csak rögzíteni kutya futtában.

A másik fontos tanács, hogy próbáljunk meg ne mérgelődni mindenen. Későn jön a szoba pincér, nem elég puha az ágy, nem jó az idő, mondatok helyett inkább élvezzük azt, hogy az időnket pihenéssel tölthetjük.

Ha gyerekekkel nyaralunk természetesen nem minden ilyen egyszerű. Nagycsaládos nyaralás esetén ha messzire megyünk kirándulni, akkor tartsunk több pihenőt, és készítsünk időbeosztást. Gyerekekkel nem könnyű kikapcsolódni, hisz a nyaralás időtartama alatt is fokozott figyelmet igényelnek, viszont ha lekötjük a figyelmüket, és közös programokat találunk ki velük, akkor könnyen túlélhető bármilyen kalandtúra.

Jó nyaralást és kitartást kívánunk a szabadságokhoz.

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.