Megfékezték az Andrássy úti tűz továbbterjedését

Mostanra megfékezte a helyszínen dolgozó csaknem 110 tűzoltó a VI. kerületi Andrássy úton álló palota tetőterében meggyulladt tűz továbbterjedését – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) szóvivője kedden az MTI-vel.

 

Kisdi Máté arról számolt be, hogy a tűz a tetőtérből a födémen keresztül több helyen átterjedt a lakatlan harmadik emeletre. A lakóházzal szomszédos két épület, egy iskola és egy másik lakóház tetőszerkezetére átterjedt a tűz, amely mintegy tíz-tíz négyzetméternyi területen rongálta meg az épületeket. Ezeket a tüzeket már eloltották – mondta a szóvivő.

Elmondása szerint a mentők két könnyű sérültet vittek kórházba.

Hozzátette: az oltásban mintegy 110 tűzoltó vesz részt, 30 gépjárművel, köztük négy magasból mentő járművel vonultak ki helyszínre.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az érintett és a szomszédos épületekből összesen negyven embert kísértek ki, számukra a Városligeti fasorban található Derkovits Gyula Általános Iskolában biztosítanak elhelyezést.

 

 

Polgármester: az önkormányzat elhelyezi a fedél nélkül maradt lakókat

A terézvárosi önkormányzat egy iskolában és egy kulturális intézményben helyezi el azokat az Andrássy úti tűzben érintett lakókat, akik nem tudnak hova menni – közölte Hassay Zsófia, a VI. kerület polgármestere (Fidesz-KDNP) kedden a tűz helyszínén az MTI-vel.

Ismertetése szerint a házba bejelentett 112 lakó közül eddig 30-an jelezték, hogy nem tudnak hol megszállni.

Hassay Zsófia közölte, úgy tudja, hogy kátrányos szigetelést végeztek a tetőn, amikor belobbant a tetőszerkezet, a munkás egyből riasztotta a tűzoltókat.

A polgármester elmondta, nincs önkormányzati tulajdon a házban, egy cég birtokolja a tetőteret. Hassay Zsófia nem nevezte meg a céget.

Közölte, hogy ezzel a céggel korábban kapcsolatba állt a kerület, de ezt már hosszabb ideje megszakították, “mert nem csináltak semmit”, most is inkább csak állagmegóvási munkálatokat végeztek.

A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint közveszély okozás bűntettének gyanúja miatt vették őrizetbe a 36 és a 37 éves férfit, mert megalapozottan gyanúsíthatóak az épülettűz előidézésével.

 

 

 

Életveszélyessé nyilvánították a házat

 

Életveszélyessé nyilvánították az Andrássy úti tűzben megrongálódott házat, ezért a lakók nem térhetnek vissza oda – olvasható a katasztrófavédelem honlapjára kedden este feltett közleményben.

A közlemény szerint az Andrássy út 83-85 szám alatti épületet, amelynek tetőszerkezete felújítási munkálatok alatt kapott lángra kedden délután, előbb fel kell újítani, csak ezt követően térhetnek vissza a lakók otthonaikba.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság megnyitotta a Bezerédi utcai melegedőhelyét, ahol elszállásolhatják az ezt kérőket – tették hozzá.

A Derkovits Gyula iskolában pedig 40 ágy várja a lakókat. Egyelőre 15-en várakoznak, de nem tudni, hogy végül hányan veszik igénybe a felajánlott segítséget.

Az épületet eközben továbbra is oltják, de most már belülről – áll a közleményben.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.