Nem maradhat együtt Munkácsy Krisztus-trilógiája Debrecenben

Nem maradhat együtt Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája: a Krisztus Pilátus előtt című festmény visszatér Kanadába, miután a megvásárlásról, illetve a bérleti időszak meghosszabbításáról szóló, kormányzati szintű tárgyalások nem jártak sikerrel – közölte Nehéz Attila, a Déri Múzeum szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

 

    Tájékoztatása szerint a Krisztus Pilátus előtt című kép tartós bérleti joga július végén jár le, és mivel a képet az elkövetkező hetekben elő kell készíteni a tengerentúli szállításra, már csak vasárnapig látható együtt a trilógia Debrecenben.

    A látogatók várható nagy érdeklődésére való tekintettel pénteken és szombaton délelőtt 10 órától 22 óráig tartják nyitva a múzeumban Munkácsy Termet, vasárnap pedig a szokásos nyitva tartás mellett, 10 és 18 óra között látható a Krisztus-trilógia.

    Az Ecce Homo című kép a magyar állam, a Golgota Pákh Imre amerikai-magyar műgyűjtő tulajdonában van, a Krisztus Pilátus előtt című festmény pedig a kanadai Hamilton Művészeti Galériáé. Munkácsy Mihály Krisztus szenvedéstörténetét feldolgozó monumentális méretű alkotásait először 1995. augusztus 25-én láthatta együtt a közönség a debreceni Déri Múzeumban. A három alkotást 2010 és 2012 között Pécsett és Budapesten, majd Bécsben is bemutatták.

 

munkacsy_trilogia_debrecen_2014jul10

 

Emmi: a kormány célja a képek egyben tartása

 

A kormány célja változatlanul az, hogy a Munkácsy-trilógiát hosszú távon egyben tartsa, az Igazságügyi Minisztérium jelenleg készíti elő a műalkotások állami megvásárlásának szabályairól szóló jogszabályt – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága csütörtökön az MTI-vel.

A debreceni Déri Múzeum szóvivője csütörtök délelőtt közölte, hogy nem maradhat együtt Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája: a Krisztus Pilátus előtt című festmény visszatér Kanadába, miután a megvásárlásról, illetve a bérleti időszak meghosszabbításáról szóló, kormányzati szintű tárgyalások nem jártak sikerrel.

Az államtitkárság közleménye felidézi, hogy az Ecce Homo című kép a magyar állam, a Golgota Pákh Imre amerikai-magyar műgyűjtő tulajdonában van, a Krisztus Pilátus előtt című festmény pedig a kanadai Hamilton művészeti galériáé.
“Ez utóbbi alkotás tartós bérleti joga 2014. július 31-én lejár. A kanadai tulajdonossal a megvásárlásról, illetve a bérleti időszak meghosszabbításáról szóló, kormányzati szintű tárgyalások eddig nem vezettek eredményre” – olvasható a közleményben, amely arra is kitér, hogy az Igazságügyi Minisztérium három magyar igazságügyi szakértővel elvégeztette a műalkotások értékbecslését.

Az összegzés szerint az Igazságügyi Minisztérium jelenleg készíti elő a műalkotások állami megvásárlásának szabályairól szóló jogszabályt.

“A kormány célja változatlanul az, hogy a trilógiát hosszú távon egyben tartsa” – zárul a közlemény, amelyben az is olvasható, hogy az ügyben zajló tárgyalásokról azok végleges lezárulásáig nem adnak tájékoztatást.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.