A MOSZ támogatja a tejtermelők demonstrációját

(Budaörs, 2014. július 8. – Budaörsi Infó/MTI) Indokoltnak tartja és támogatja a tejtermelők keddre meghirdetett demonstrációját a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) Szarvasmarhatenyésztők Országos Választmánya – közölte a MOSZ hétfőn az MTI-vel. Mint ahogy korábban írtuk, tüntetést, illetve útblokádot szervez a Demonstrációs bizottság több településen 2014. július 8-án, köztük Budaörsön is. Nyíregyházán, Ebesen, Pécsett, Nagytarcsán, Budaörsön, a logisztikai központoknál, nagykereskedőknél és áruházláncoknál lehet blokádra számítani. Budaörsön 300-400 fő, 20-30 traktor, 50-100 gépkocsi és teherautó részvételére számítanak.

 

A mezőgazdasági érdekképviselet rámutat: a tejtermelők elkeseredettek, mivel hiába termelnek jó minőségű, olcsó, egészséges tejet, a boltok polcain a magyar termékek mégis hátrányba kerülnek a sokszor kétes eredetű import termékekkel szemben.

A MOSZ emlékeztet: a belföldi tejtermelők az egyik legalacsonyabb árat kapják a megtermelt tejük után az Európai Unióban. A boltokban viszont a magyar tartós tej sok esetben mégis jóval többe kerül, mint a drágább alapanyagból előállított, ezer kilométereket utaztatott import tejek. Az érdekképviselet véleménye szerint a feldolgozók és a kereskedők olyan mértékben drágítják meg a tejet, ami a fenti helyzet kialakulásához vezet.

A magyar termelők és fogyasztók helyzetét az is rontja, hogy az állam az unióban nem szokványos mértékű adókkal, járulékokkal, díjakkal sújtja a legális tejtermelőket – teszik hozzá.

Az agrár-érdekképviselet leszögezi: a termelők nem importellenesek, hiszen Magyarország is jelentős mennyiségű tejet szállít más államokba. Kizárólag azzal az importtal van bajuk, ami az uniós tejfelesleg levezetéseként dömpingáron – az ottani gazdák helyzetét javítva, a magyarét pedig tönkretéve -, sok esetben nyomon követhetetlenül, esetenként az adófizetési kötelezettségnek sem eleget téve érkezik Magyarországra. Ennek kivédése a MOSZ szerint állami feladat lenne, ellenőrzésekre volna szükség, és arra, hogy az állam következetesen betartassa a saját maga által hozott jogszabályokat.

A MOSZ felhívja a figyelmet arra: a következő év tavaszán megszűnik a tejkvóta rendszer, ami kiszámíthatatlan piaci helyzethez vezet. Hozzátéve: “a kormány ugyan a szavak szintjén kiemelt területként kezeli az állattenyésztés fejlesztését”, de az állattartók jelentős hányadát megfosztja a takarmánytermő területeiktől és az ő kárukra kívánja erővel átrendezni a földhasználati viszonyokat is.

A közlemény szerint a tejtermelők a demonstrációval arra is fel kívánják hívni a döntéshozók és fogyasztók figyelmét, hogy érdemi intézkedések hiányában a közeljövőben válságos állapotba kerülhet az ágazat.

“Ez többek között azzal jár, hogy egyre több, a fogyasztók által magyarnak gondolt termék fog a magyar hatóságok által ellenőrizetlen import alapanyagból készülni, és a fogyasztók csak drágábban juthatnak hozzá a tejhez és a tejtermékekhez” – állítják a közleményben.

 

A szervezők ezres tüntetői létszámra számítanak 2014. július 8-án. Budaörsön 300-400 fő, 20-30 traktor, 50-100 gépkocsi és teherautó fog részt venni előreláthatólag a tüntetésen. A budaörsi demonstráció helyszíne a Metro áruháznál, az 1-es főút 9-es és 10-es kilométer közötti szakaszán lesz, ott ahol be lehet kanyarodni az OBI és Metro áruházakhoz, a Budapest/Budaörs felé vezető út baloldali szakaszán. A tüntetés reggel 7-től délután 4-ig tart.

 

(Budaörsi Infó/MTI)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.