Július elsején lép életbe a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló törvény

Július elsejétől változnak a versenyjogi szabályok, ekkor lép hatályba a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény módosítása – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn az MTI-vel.

A változások a fúziós eljárásokat érintik nagyobb mértékben; az egyszerűbb megítélésű, egyfázisú fúziós ügyek ügyintézési határideje 45-ről 30 napra csökken. Fontos változás, hogy az összefonódás nem hajtható végre addig, amíg a cégek nem kapják meg a GVH engedélyét – hívja fel a figyelmet a hivatal.

Jelentősen változnak az iratbetekintés és adatkezelés szabályai annak érdekében, hogy a GVH még hatékonyabban tudja lefolytatni vizsgálatait, miközben továbbra is maradéktalanul eleget tesz az adatkezelési, adatvédelmi követelményeknek – olvasható a közleményben.

A törvénymódosítás kiigazítja a kartellek feltárásában, bizonyításában önként közreműködő vállalkozások esetében a bírság mellőzésére vagy csökkentésére lehetőséget adó, úgynevezett engedékenységi politika szabályait is.

A fogyasztóvédelem területén az átláthatóságot segíti, hogy a GVH beépíti a törvénymódosításba a reklámtörvény megtévesztő és jogellenes összehasonlító reklám tilalmára vonatkozó rendelkezéseit – áll a közleményben.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.