Pekingben a rák a vezető halálok

A daganatos megbetegedések okozzák a legtöbb halált a kínai fővárosban immár hetedik éve, a leggyorsabb ütemben a pajzsmirigyrák szedi az áldozatait – derült ki egy pekingi önkormányzati jelentésből.

 

Tavaly 40 ezer állandó pekingi lakosnál állapították meg a rákbetegséget, ami átlagosan 110 új betegség diagnosztizálását jelenti naponta a 20 milliós városban. Tíz évvel ezelőtt ez a szám még 63 volt.

A dokumentum szerzői most első ízben becsülték meg a “várható egészséges élettartamot”, és arra a következtetésre jutottak, hogy a pekingi 18 évesekre legfeljebb kevéssel több mint 40 teljesen egészséges év vár.

2013-ban a halálozások 27 százalékát okozta valamilyen daganatos megbetegedés, a második, illetve harmadik számú halálozási okokként – immár szintén “hagyományosan” – a szív és érrendszeri betegségeket sorolták fel a kutatók. A három együttesen a halálozások 74 százalékáért felelős.

A rákbetegségek között a férfiaknál a tüdőrák a legpusztítóbb, amelyet a pajzsmirigy- és a májrák követ. A nőknél az emlőrák áll az első helyen, ezt követi a tüdő- és a pajzsmirigyrák.

Az Egészségügyi Világszervezet februárban kiadott jelentése szerint a világon a legtöbb áldozata a daganatos betegségek közül a tüdőráknak van, 2012-ben 1,8 millió új betegséget regisztráltak és csaknem 1,6 millió halált írtak a számlájára. Az új esetek egyharmadát Kína adta.

A tüdőrák magas előfordulását a kínai szakemberek elsősorban a dohányzással, illetve a passzív dohányzással hozzák összefüggésbe. Hozzáteszik, a számok mögött egy öregedő társadalom és fokozatosan romló minőségű környezet húzódik meg.

A pajzsmirigyrák előfordulása az elmúlt tíz évben megnégyszereződött, és jelenleg százezer emberre körülbelül 16 ilyen beteg jut. A szakemberek egyelőre nem találják annak magyarázatát, hogy mi húzódhat meg e betegség gyakorisága mögött, és inkább azt feltételezik, hogy a fejlettebb diagnosztikai technika áll a háttérben.

A jelentés megállapítja, hogy a pekingi polgárok Kína legegészségesebbjei közé tartoznak, a fővárosban a születéskor várható élettartam 81,51 év, ami megfelel a fejlett országokban elvárhatónak. Arra következtettek ugyanakkor, hogy az embereknek elsősorban a nem fertőző betegségek és “egyéb hátrányos tényezők” miatt fel kell adniuk 10-20 évet egészséges életükből.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.