BIS: ki kell lépni a válság árnyékából

Elérkezett az ideje, hogy kilépjünk a válság árnyékából: az erősödő világgazdasági növekedés lehetővé teszi a strukturális reformok végrehajtását és a pénzügyi rendszer rendbe tételét – mondta Jaime Caruana, a BIS (Bank for International Settlements) nemzetközi fizetések bankja vezérigazgatója a szervezet 84. éves közgyűlésén vasárnap Bázelben.

 

Rámutatott azonban, hogy bár a szükséges intézkedések továbbra sem lesznek népszerűek, a bizalom helyreállítása formájában azonban már rövid távon meghozhatják a gyümölcsüket.

A pénzügyi válság még mindig árnyékot vet a világgazdaságra, a globális gazdasági helyzet azonban javul, megindult a növekedés, a végrehajtott reformok meghozták a gyümölcsüket – még ha egyenlőtlenül is. Az euróövezet kilábalt a recesszióból, a feltörekvő régiókban pedig csökkent a növekedés lassulásának az üteme – foglalta össze a BIS 2013/2014-es éves jelentésének megállapításait a vezérigazgató.

Rámutatott azonban, hogy a munka folyamán továbbra is komoly kihívásokkal kell szembe nézni és számolni kell új kockázati tényezők jelentkezésével is.

Jaime Caruana hangsúlyozta, hogy három fő területen kell eredményeket elérni: a növekedést a korábbinál kevésbé lenne szabad eladósodásra alapozni, normalizálni kell a monetáris politikát és megbízhatóbb pénzügyi rendszert kell kialakítani.

A növekedést az elmúlt évtizedekben túlzott mértékben az eladósodásra alapoztuk – mondta a BIS vezérigazgatója. Ez sok esetben a források elkótyavetyéléséhez vezetett, a bőségesen rendelkezésre álló pénzügyi források ugyanakkor eltakarták a növekedési potenciál erózióját, a fejlett gazdaságokban visszavetették a termelékenység növekedését.

A növekvő privát- és közadósság számos kockázati tényezőt teremt. Az adósság növekedésével párhuzamosan az adósok törlesztési képessége egyre szorosabban korrelál a jövedelem csökkenésével és a kamatlábak emelkedésével, ami egyre inkább a növekedés gátja lehet. A növekedést az adósság mellett a strukturális hiányosságok is hátráltatják. A fejlett gazdaságokban már a pénzügyi válság kitörése előtt megkezdődött a termelékenység növekedésének a lassulása, amit azonban elfedett a pénzügyi források bőséges rendelkezésre állása – mondta.

Monetáris és fiskális ösztönző intézkedésekkel sikerült ugyan megfékezni a folyamatot, ezek azonban nem helyettesítik a szükséges strukturális reformokat. Növekvő eladósodottsággal nem lehet bizalmat helyreállítani – de huzamos ideig tartó zérókamat-politikával sem.

A megoldást csak olyan strukturális reformok jelenhetik – szögezte le a BIS vezérigazgatója, amelyekkel meg lehet állítani a termelékenység növekedésének lassulását okozó folyamatokat. A források jövedelmező és rugalmas felhasználását lehetővé tévő, a foglalkoztatási és jövedelmi kilátásokba vetett bizalmat megerősítő kínálati oldali reformokra van szükség.

A monetáris lazítás már a határait feszegeti, hatékonysága fokozatosan csökken. A normalizálás érdekében ezért csökkenteni kell a tőkepiacok monetáris támogatástól való függőségét. A monetáris döntésekben érdemes figyelembe venni, hogy a tartósan alacsony és a jegybanki céloktól elmaradó inflációt a jelek szerint pozitív világgazdasági kínálati oldali hatások eredményezik, a javak termelésében és a szolgáltatásokban fokozódó árverseny korlátozza az áremelkedés mértékét, esetenként csökkenti is azt. A tartós és önmagát megerősítő dezinflációs folyamat kialakulásának a kockázata alacsony.

A megbízhatóbb pénzügyi rendszer kialakítása érdekében meg kell erősíteni a bankok mérlegét. A bankok már jó eredményeket értek el ezen a téren, de tapasztalhatóak még hiányosságok, elsősorban Európában. Számos pénzintézetet még magas állami és lakossági hitelek terhelnek. A stabil likviditási helyzet és a szükséges tartalékok megteremtése mellett helyre kell állítani a pénzpiaci manipulációk miatt megrendült bizalmat is.

A három szükséges előrelépés bármelyikének a halogatása további kockázatokat teremt – figyelmeztet Jaime Caruana, a BIS nemzetközi fizetések bankja vezérigazgatója.

A BIS 2013/2014-es éves beszámolója:
http://www.bis.org/publ/arpdf/ar2014e.htm

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.