A “rizselmélet” magyarázhatja Észak – és Dél-Kína kulturális eltéréseit

A “rizselmélet” magyarázhatja az Észak- és Dél-Kína közötti kulturális különbségeket, amelyek visszatükröződnek az individualistább nyugati civilizáció és a közösséget középpontba állító Kelet közötti eltérésekben – derült ki egy friss amerikai tanulmányból.

 

Évezredeken át rizst termeltek Kína déli részén, míg az északi térségekben búzát. Úgy tűnik, ez magyarázhatja, hogy miért függnek erősebben a közösségtől a déli országrészben, mint az északiban – mondta Thomas Talhelm, a Virginiai Egyetem kulturális pszichológiai PhD-hallgatója, a tanulmány vezető szerzője, aki rizselméletnek nevezte az összefüggést. A Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmányról a Science Daily portál számolt be.

Talhelm és kollégái szerint a Dél-Kínában elterjedt rizstermesztés együttműködésen alapul, míg az Északon termesztett búza termesztése kevésbé. Az adatok arra utalnak, hogy a földművelés öröksége a modern világra is kihat.

A kínaiak régóta tisztában vannak a Jangce-folyó által északi és déli részre osztott ország kulturális különbségeivel. Az északiakat agresszívebbnek és függetlenebbnek tartják, a délieket együttműködőbbnek és a közösségtől inkább függőnek – magyarázta Talhelm.

Hozzátette: a rizsföldek művelése az ültetéstől az aratásig körülbelül kétszer annyi munkát igényel, mint a búzáé. Mivel a rizs legtöbb fajtája öntözött földön termeszthető, a gátak és a csatornák építése és karbantartása miatt a földműveseknek állandóan együtt kell működniük.

Ezzel szemben a búzát száraz mezőkön termesztik, csapadék öntözi, így ez lehetővé teszi, hogy az emberek függetlenebbek legyenek egymástól – mondta a kutató, aki többéves kínai tartózkodása idején élt Északon és Délen is. Arra lett figyelmes egyebek között, hogy a Jangce-folyó fontos kulturális választóvonal: kettéosztja a nyelvjárásokat, és nagyjából a rizs- és búzatermesztő vidékeket is.

Kínai kollégáival a gondolkodásmódot kutatta az északi és a déli országrészben. Azt találták, hogy az északiak valóban individualistábbak, gondolkodásuk elemzőbb, a déliek a közösségtől inkább függenek, holisztikusabban látják a világot, erősen lojálisak a barátaikhoz. Pszichológiai tesztek alapján ez tapasztalható a többi rizstermesztő kelet-ázsiai országban, köztük Japánban és Koreában is.

(http://www.sciencedaily.com/releases/2014/05/140508141743.htm)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.