A demonstrálók újra lebontották a tervezett emlékmű köré felállított kordonokat

A Magyar Liberális Párt elnöke szerint a kormány arra készül a német megszállás áldozatai emlékművének felépítésével, hogy meghamisítsa a múltat.

 

Fodor Gábor szerda délután a Szabadság téren tartott tüntetésen arról beszélt, hogy ez a “hazugság emlékműve” lesz. “Aki a múltat uralja, a jövőt is uralja, ezért lényeges az, hogy itt legyünk és tiltakozzunk az emlékmű ellen” – hangsúlyozta mintegy száz ember előtt.

fodor_gabor_liberalisok_emlekmu2_bontas_2014apr16

A pártelnök szerint mindent meg kell tenni, hogy a német megszállás áldozatainak emlékműve ne készülhessen el, mivel az “a történelemhamisítás szomorú mementója”. Szerinte azt jelképezi, hogy Magyarországnak nem volt felelőssége mindabban, ami akkor történt, pedig a magyar hatóságok aktív közreműködésével hurcolhattak el több százezer embert otthonából. Az emlékmű azt is jelenti, hogy Magyarország nem tud szembenézni a múltjával – mondta Fodor Gábor.

A pártelnök beszédét követően a demonstráció résztvevői lebontották a tervezett emlékmű építési területe köré felállított kordonokat és állványokat. A vasállványzaton lévő fóliát leszedték, majd húsz perc alatt szétszerelték a kordonokat.

tiltakozok_nemet_emlekmu_bontas_2014apr16

A rendezvényt a rendőrség biztosította, de nem lépett közbe, amikor a tüntetők elkezdték szétszerelni a kerítést, csak felvételt készítettek.

A liberális párt szerdán azt közölte az MTI-vel: elfogadhatatlannak tartják, hogy a német megszállás áldozatainak emlékműve ellen tiltakozókat rabosítják, “kizárólag azért, mert a regnáló hatalom hazug és sértő projektje elleni véleményüket, személyes érzéseiket a kordonon levő molinóra írják”.

Hozzátették: a rendőrség szerdán 13 órára Mécs Imre volt szabad demokrata, majd szocialista országgyűlési képviselőt is beidézte, és ez ellen tiltakoznak. Az MTI tudósítója látta Mécs Imrét a délutáni tüntetésen.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.