Még a helyszínen lebuktak

Egy budaörsi áruházban fogták el a rendőrök azt a három székesfehérvári férfit, akik néhány perccel korábban az üzlet parkolójában álló autóból eltulajdonították a sértett táskáját.

 

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt L. Ferenc 28 éves, B. István 21 éves és N. János 45 éves székesfehérvári lakosok ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 28 éves gyanúsított 2014. április 8-án 19 óra körüli időben egy budaörsi hipermarket parkolójában útbaigazítást kért a sértettől. Ez idő alatt két társa kihasználta a férfi figyelmetlenségét és a parkoló autója hátsó üléséről egyikük eltulajdonította a táskáját. A férfiak a bűncselekmény helyszínéről gépkocsival távoztak.

A sértett és felesége- miután észlelték a lopást- az áruház biztonsági szolgálatától kértek segítséget. Eközben a férfi telefonjára üzenet érkezett arról, hogy ismeretlen személy az eltulajdonított bankkártyájáról az áruházban található egyik bankautomatából megkísérelt készpénzt felvenni.

A pénzfelvételről kapott üzentek alapján a biztonsági szolgálat munkatársai azonosították a tettesek tartózkodási helyét, ahol megtalálták a három székesfehérvári férfit és a rendőrök kiérkezéséig visszatartották őket. A budaörsi rendőrök L. Ferencet és társait a helyszínen elfogták.

A ruházatátvizsgálás során B. István és N. János zsebéből előkerült a sértett nevére szóló 2 darab bankkártya, valamint az egyik bankkártyáról levett 200 ezer forint készpénz. Az üzlet parkolójában álló és a bűncselekmény elkövetése során használt járműben a járőrök megtalálták az eltulajdonított táskát is. A három férfit a rendőrök a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A nyomozóhatóság kezdeményezi a három férfi előzetes letartóztatásának elrendelését.

L. Ferenc és társai ellen a további eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.