Ne felejtsék el a hétvégén az órákat előre állítani! – Elindul a nyári időszámítás

(Budaörs, 2014. március 29. Budaörsi Infó) Március 29-én szombatról 30-án vasárnapra virradó éjszaka az órákat 2 óráról 3 órára kell állítani. Magyarországon az Európai Unióhoz igazodva március utolsó vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig tart a nyári időszámítás. Ezzel a gyakorlattal hazánk egy napi átlagos villamosenergia-fogyasztását spórolhatjuk meg évente. A nyári időszámítás lényege, hogy a szokásos ébrenléti idő minél inkább egybeessen a természetes világosság idejével, azaz reggel 7 és este 10 óra között a lehető legkevesebbet kelljen használni a lámpákat. 

A MÁV-Start Zrt. tájékoztatása szerint a vasárnapi óraátállítás 6 belföldi és 17 nemzetközi, hajnalban induló és akkor úton lévő vonat közlekedési rendjét érinti.

    Belföldön változik a Budapestről Szobra, Szolnokra, Debrecenbe, a Debrecenből Budapestre és Nagykerekibe, valamint a Lajosmizséről Budapestre közlekedő vonat érkezési, illetve egyes esetekben az indulási időpontja. Nemzetközi viszonylatban egyebek mellett a Budapestről Brassóba, Bukarestbe, Zürichbe, Berlinbe, Varsóba, Krakkóba, Münchenbe, Belgrádba, Moszkvába induló vonat, és több, Moszkvából érkező nemzetközi gyorsvonat közlekedik az óraátállítás ideje alatt.

    Az érintett vonatok menetrendjéről, indulási és érkezési időpontjairól részletes információ a www.mav-start.hu oldalon található.

    A Budapest Airport azt közölte, a légi közlekedésben a hajnali óraátállítás elvben nem érinthet egyetlen budapesti járatot sem, mert a menetrend szerint akkor nincs érkező vagy induló gép a Liszt Ferenc-repülőtéren. Viszont a nyári időszámítás kezdetéhez igazodva vasárnap hajnalban lép életbe a nyári menetrend, így számos légitársaság növeli járatainak sűrűségét, új járatokat indít vagy ismét elindítja a télen szüneteltetett járatokat.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.