Előzetes letartóztatásban a két betörő

Az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a két bicskei férfit, akik egy biatorbágyi családi házba törtek be. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. Richárd 22 éves és S. József 19 éves bicskei lakosok ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2014. március 20-án 7 óra 45 perc és 18 óra 30 perc közötti időben- az ablak befeszítését követően- bementek egy biatorbágyi családi házba, ahonnan készpénzt, mobiltelefont és műszaki cikkeket tulajdonítottak el.

 

A budaörsi rendőrök az elvégzett nyomozati cselekmények alapján azonosították és 2014. március 21-én elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható Sz. Richárdot. A 22 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2014. március 23-án elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

Társát, S. Józsefet a nyomozók másnap bicskei otthonában elfogták és a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki. Az illetékes bíróság a 19 éves férfit 2014. március 25-én előzetes letartóztatásba helyezte.

 

A gyanúsítottak ellen a további büntetőeljárást- fogvatartásuk mellett- a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.