Ilyen lesz Budaörs új köztéri szobra

Budaörsön döntöttek az óvodapedagógusok bérpótlékáról és egy új köztéri szobor elkészítését is támogatták a képviselő-testület november 27-én tartott rendkívüli ülésén a Városházán.

 

 

 

 

A Képviselő-testület 2013. október 30-i ülésén fogadta el a Budaörs Város Önkormányzat fenntartásában működő óvodák óvodapedagógusait megillető pótlékok meghatározásáról szóló rendeletét. Ezt követően derült ki, hogy a Magyar Államkincstár Központi Illetményszámfejtési Rendszere (KIR) nem teszi lehetővé a rendeletben megállapított pótlékok rögzítését. Ezért addig, amíg ezt a hiányosságot nem pótolják, más jogcímen számolják el a pótlékokat. Erről kellett döntést hoznia a képviselő-testületnek.

A REGIOART Dél-Buda Környéki Regionális Művészeti Egyesület nyári alkotótáborában merült fel az ötlet, hogy a Szabadság út egyik körforgalmában egy új köztéri szobrot lehetne elhelyezni. A kollektíva elkészítette az erre vonatkozó terveket Kapuk címmel. A Nemzeti Kulturális Alap Vizuális Művészetek kollégiuma épp ekkoriban hirdetett pályázatot köztéri munkák megvalósítására, létrehozására. Az alkotók az önkormányzattal együttműködve pályáztak, és nyertek. A köztéri műalkotás teljes bekerülési és megvalósítási költsége bruttó 6,5 millió Ft. A pályázati kiírás alapján a pályázati költségvetés maximum 70%-a finanszírozható támogatásból. Ezért a képviselő-testület vállalta, hogy ezt kiegészíti a szükséges önrésszel, ami 1.950.000-Ft.

Budaörs új köztéri szobrának a látványtervét nézzék meg Önök is és írják meg véleményüket!

tervezett_szobor_budaors_korforgalomba0_2013_latvanyterv

Forrás: budaors.hu

facebook:

1 Komment

  1. […] az alkotóknak, hogy olvassák el ők is a több mint 400 megosztást kapott cikkünkhöz (http://www.budaorsiinfo.hu/blog/2013/11/27/ilyen-lesz-budaors-uj-kozteri-szobra/) érkezett olvasói hozzászólásokat. Íme a […]

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.