Az Együtt-PM nyilvánosságra hozza a vágatlan kislétai videót

Az Együtt-PM Szövetség nyilvánosságra hozza a Kislétán készült vágatlan videofelvételt, amelyik a választási szövetség szerint azt bizonyítja, hogy ötezer forintot ajánlottak fel közmunkásoknak azért, hogy Bajnai Gordon ellen tüntessenek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban – közölte a pártszövetség hétfő este az MTI-vel.

 

 

A szövetség szerint a teljes videofelvételből “mindenki megítélheti, hogy melyik az életszerűbb: az operatőr tanított-e be egy négy perces beszélgetést, vagy az, hogy a polgármestertől anyagi függésben levő közmunkást bírták rá eredeti kijelentésének megváltoztatására”. Továbbra is kitartanak amellett, hogy aktivistájuk nem egy megrendezett, előre betanított jelenetet, hanem egy spontán beszélgetést rögzített.

Mint hangsúlyozták: az Együtt-PM soha nem fizetett senkinek a véleményéért. A “valóság meghamisítása” politikai ellenfeleik napi gyakorlata, mellyel nem tudnak és nem is akarnak azonosulni – írták, kiemelve: az ilyen hazugságokért jogi úton vesznek elégtételt.

Az Együtt 2014 szombaton töltött fel egy videót az internetre, amelyen két “kikockázott” férfi arról beszél, néhány kislétai közmunkás ötezer forintot kapott azért, hogy libákkal a kezében tüntessen Bajnai Gordon ellen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban csütörtökön. Rácz Krisztina, az Együtt-2014 sajtófőnöke az Indexnek azt mondta, hogy a felvételt egyik aktivistájuk kamerával rögzítette.

Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: valódinak tartja a videofelvételt.

A hétfő esti M1 Híradónak név nélkül, de arcát vállalva nyilatkozó közmunkás, aki állítása szerint a videó egyik szereplője, ugyanakkor azt nyilatkozta, 10 ezer forintot kapott azért, hogy a kamera előtt azt mondja, pénzért toboroztak közmunkásokat egy Bajnai Gordon elleni tüntetésre. A férfi elmondta: a videó készítői tízezer forintot fizettek neki azért, hogy a kamera előtt elmondja az előre megbeszélt szöveget. “Mondták, hogy ez egy pár perc lesz, pár perc forgatás (…) elmondtam, amit ők mondtak (…) az egyik producer kérdezett, és arra válaszoltam” – jelentette ki.

A hírműsorban emellett elhangzott: a férfi arról is beszámolt, hogy a polgármester nem ajánlott nekik pénz azért, hogy tüntetni menjenek. Azt is mondta, nem hitte, hogy a felvétel nagy nyilvánosságot kap, “és ilyen nagy bajba sodornak ezzel”.

Az M1 Híradójának Madácsi Imre, Kisléta fideszes polgármestere kijelentette, hogy ő senkinek nem ajánlott és nem is fizetett pénzt. Hozzátette: felháborítja, hogy “ártatlan embereket pénzért belerángatnak olyan dolgokba, amelyek nem igazak és meg sem történtek”.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.