Focus: Merkel mobilját legalább öt ország titkosszolgálata figyelte

Angela Merkel német kancellár mobiltelefonját legkevesebb öt ország titkosszolgálatai figyelték meg  – írta a Focus.

 

 

A német hírmagazin hétfőn megjelent számában közelebbről nem azonosított német biztonsági szervek elemzésére hivatkozva azt írta, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) mellett brit, orosz, kínai és észak-koreai titkosszolgálatok is figyelték Angela Merkel mobiltelefonját, amióta a politikus 2005-ben megszerezte a kancellári tisztséget.

A külföldi szolgálatok nem a kormányfő biztonsági szoftverekkel felszerelt hivatali készülékét, hanem “mezei” mobilját figyelték. A kémeknek nem volt nehéz dolguk, mert a telefon megfigyeléséhez szükséges berendezéseket szabadon be lehet szerezni, és kedvezőek a berlini kormányzati negyed adottságai is. A lapos és tágas terület kiválóan alkalmas lehallgatási műveletekre, és erre már azelőtt figyelmeztettek a német biztonsági szervek, hogy a törvényhozás és a kormányzat átköltözött Bonnból Berlinbe – írta a Focus.

A beszámoló szerint a külföldi szolgálatok igen aktívak Németországban. Tavaly száznál is több német politikus, állami tisztségviselő, katonatiszt, tudós és vállalatvezető jelentette a német elhárításnak, hogy megpróbálták őket beszervezni. A hírmagazin szerint arról nincs adat, hogy összesen hány németet környékeztek meg külföldi kémek, de számuk jelentős lehet.

Az NSA volt alkalmazottjától, Edward Snowdentől származó titkosügynökségi dokumentumok alapján Angela Merkel magánhasználatú mobiltelefonja az NSA megfigyelési célpontjai között volt. Hétfőn amerikai kongresszusi küldöttség érkezett Berlinbe a kiszivárogtatás nyomán támadt feszültség feloldására. A két demokrata párti politikus, Chris Murphy szenátor és Gregory Meeks kongresszusi képviselő vezette delegáció tárgyal többek között Guido Westerwelle külügyminiszterrel és Hans-Peter Friedrich belügyminiszterrel.

A német biztonsági szerveknek évi 500 millió euróval több pénz kell a hatékony elhárító munkához – mondta a Die Welt című német lapnak a szövetségi hírszerzés (BND) és az alkotmányvédelmi hivatal (BfV) vezetője. A technológia fejlődésével egyre nehezebb lépést tartani, és bizonyos berendezéseket és szoftvereket már nem is lehet hazai forrásból beszerezni. Ezért a szolgálatoknak vigyázniuk kell, nehogy egy külföldi berendezéssel vagy programmal együtt egy “láthatatlan kémet” is bevásároljanak – mondta Hans-Georg Maassen, a BfV elnöke. A legkorszerűbb felszerelésre van szükség, hogy megtalálják a vírusokat és kémszoftvereket, mielőtt kárt okoznak a létfontosságú, úgynevezett kritikus infrastruktúrában – tette hozzá Gerhard Schindler, a BND elnöke.

 

Amerikai szenátor Berlinben: “nincs mentség” Merkel megfigyelésére

Menthetetlen hibát követett el az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a német kancellár mobiltelefonjának megfigyelésével – mondta hétfőn Berlinben Chris Murphy amerikai szenátor.

A demokrata párti politikus az NSA lelepleződött titkos adatgyűjtési programjai miatt keletkezett német-amerikai feszültség oldására utazott egy törvényhozási küldöttség élén Berlinbe.

A német kormány bocsánatkérést vár Washingtonból. A “tettek fontosabbak a szavaknál” – mondta a szenátor ezzel kapcsoltban Gudio Westerwelle külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után.

Hozzátette: Barack Obama elnök utasítására felülvizsgálják a titkosszolgálatok tevékenységét. A jelentés erről december közepére készül el, és igen alapos elemzés lesz. Az elnök “nagyon komolyan veszi a dolgot” – mondta Chris Murphy.

Az NSA “átlépett egy határt” Angela Merkel német kancellár mobiltelefonjának megfigyelésével, és “erre nincs mentség” – mondta a szenátus külügyi bizottsága európai ügyekkel foglalkozó albizottságának elnöke.

Gudio Westerwelle a találkozóról kiadott közleményében kiemelte, hogy dolgozni kell még “a bizalom helyreállításáért”. A múltban történteket fel kell tárni, a jövőre nézve világos szabályokat kell felállítani, és egyensúlyba kell hozni a biztonság elvét a magánszféra védelmének követelményével – tette hozzá a német külügyminiszter.

A delegáció találkozott többek között Hans-Peter Friedrich belügyminiszterrel is, aki közleményében hangsúlyozta: “Amerikai részről rendkívüli erőfeszítések kellenek a kölcsönös bizalom helyreállításához”, és a “barátok közötti kémkedés teljességgel elfogadhatatlan”.

A kongresszusi küldöttség kedden Brüsszelben folytat tárgyalásokat. Német kommentátorok az úttal kapcsolatban kiemelték, hogy a 40 éves Chris Murphy, aki januárban kezdte első ciklusát a szenátusban, nem számít befolyásos politikusnak az Egyesült Államokban, az európai ügyekkel foglalkozó szenátusi albizottság elnöki tisztsége pedig nem számít fontos pozíciónak. Rámutattak, hogy Angela Merkel nem fogadta a küldöttséget.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.