Basescunál tiltakozott az Amerikai Magyar Szövetség elnöke Tőkés ügyében

Traian Basescu román elnökhöz intézett levélben fejezte ki aggodalmát a Tőkés László európai parlamenti képviselő kitüntetésének visszavonásáról közölt határozat ügyében Maximilian Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció (AMK) elnöke.

 

 

A legnagyobb egyesült államokbeli magyar ernyőszervezet vezetője az MTI-hez vasárnap eljuttatott levélben emlékeztetett rá, hogy 2009-ben, a romániai forradalom 20. évfordulóján – amikor Basescu a Románia Csillaga érdemrendet adományozta Tőkésnek – Barack Obama amerikai elnök személyes nyilatkozatban üdvözölte a püspököt.

Teleki mélyen nyugtalanítónak nevezte, hogy csaknem negyedszázaddal a kommunizmus bukása után a demokratikus Románia gyakorlatilag megfosztaná Tőkés püspököt a szólás szabadságának alkotmányos jogától. Az elismerés visszavonásának ugyanis az az üzenete, hogy “a mai Romániában, amely demokratikus ország, a NATO tagja, az Európai Unió tagja, egy román állampolgárnak nem lehet megengedni, hogy az emberi jogok és a történelmi kisebbségének autonómiája iránti elkötelezettségéről beszéljen megfélemlítés, diszkrimináció és a hivatalos zaklatás nélkül”.

Az AMK elnöke rámutatott, hogy szervezete teljes mértékben egyetért Lee Edwardsnak, a washingtoni Kommunizmus Áldozatainak Emlékműve Alapítvány elnökének a román államfőhöz intézett levelével, amely szerint a Románia Csillaga érdemérem becsületbíróságának az a döntése, hogy Tőkés László szavai alkotmányellenesek és megsértették az európai értékeket, igazságtalan és alaptalan.

“A kitüntetés visszavonásával önök ugyancsak tagadják annak szimbolikus értékét minden román 1989-ben tanúsított hősiességének és példátlan egységének elismerésében, ami segített legyőzni Ceausescu diktatúráját. Ezzel ellentétben, ha engedélyezné a vitatott témák megvitatását, Románia megerősítené elkötelezettségét a működő demokrácia és a saját alkotmánya iránt” – írta Teleki.

A szervezet elnöke az AMK nevében arra kérte Traian Basescut, hogy semmisítse meg a becsületbíróság határozatát és ezáltal mutassa meg saját országa állampolgárainak és a szabad világnak, hogy a Romániában minden állampolgárt megillet a szólás és a lelkiismeret szabadságának elidegeníthetetlen joga.

Maximilian Teleki az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy az AMK az amerikai külügyminisztériumhoz és a kongresszus tagjaihoz is eljuttatja a politikailag motivált határozattal szembeni állásfoglalását. Hangot adott meggyőződésének, hogy a román elnöknek jogában áll egyet nem érteni Tőkés László kijelentésével, de nincs joga korlátoznia a szólás szabadságát.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.