Az ellenzéki összefogás jelöltje lett Fót új polgármestere

Takács István, a Magyar Szocialista Párt, az Együtt – A Korszakváltók Pártja, a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Demokratikus Koalíció közös jelöltje nyerte a vasárnapi fóti időközi polgármester-választást – közölte a voksolás előzetes eredményét a Pest megyei település jegyzője, a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel.

 

 

Chrobák Zoltánné tájékoztatása szerint a város 1-es számú választókerületében szintén vasárnap tartott képviselő-választáson Varga József Csongor független jelölt nyert.

Az időközi polgármester- és képviselő-választáson a szavazásra jogosultak 29,1 százaléka jelent meg. A polgármesterjelöltek közül a legtöbb szavazatot, 1116-ot (25 százalék) Takács István, az ellenzéki összefogás jelöltje kapta, a második helyen a település egyik alpolgármestere, a független Bartos Sándor végzett 954 vokssal (21,4 százalék).

A harmadik helyre Németh József független jelölt futott be 920 szavazattal (20,6 százalék). Őt követte Földi Pál János, a Civil Összefogás a Fótiakért Egyesület jelöltje 885 szavazattal (19,8 százalék). Vargha Nóra Mária, a Magyar Liberális Párt jelöltje 583 voksot (13 százalék) szerzett.

Az 1-es számú választókerületben – ahol nyolcan indultak a mandátumért – a független Varga József Csongorra szavaztak a legtöbben, 180-an, így ő lett a kerület új képviselője.

A 19 ezer lakosú Fóton azért kellett időközi voksolást kiírni, mert a fideszes Cselőtei Erzsébet szeptemberben lemondott mind polgármesteri posztjáról, mind pedig az 1-es választókerületben szerzett egyéni mandátumáról.

 

 

MSZP: Fót példája azt mutatja, hogy 2014-ben győzhet a kormányváltók szövetsége

 

Fót példája azt mutatja, hogy 2014-ben győzhet a kormányváltók szövetsége – reagált Kormos Kata, az MSZP szóvivője vasárnap este az MTI-nek a fóti időközi önkormányzati választás eredményére.

A Pest megyei településen a szavazatok 25 százalékának megszerzésével Takács István, a Magyar Szocialista Párt, az Együtt – A Korszakváltók Pártja, a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Demokratikus Koalíció közös jelöltje nyerte a polgármester-választást.

Az MSZP szóvivője azt mondta: ez az eredmény a demokratikus ellenzék szövetségének erejét bizonyítja. Mint hozzátette: a fótiak egyértelműen kifejezték véleményüket a Fidesz három évéről.

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.