Praktikák – Ezt jó tudni a tojásról

Sokan emlékezhetnek úgy, a falun élő nagyszülők házában a tojást legfeljebb a kamrában, de nem hűtőben tárolták. Nagy segítség, ha alacsony hőmérsékleten tudjuk tartani a tojást, amit feltörve még fagyasztani is érdemes. Az azonban alapszabály, hogy megmosni csak feltörés előtt szabad a tojást – Mátray Árpád állatorvos beszélt a Hajnal-tájban a élelmiszer tárolásának szabályairól.

 

 

A nagyüzemekben megtermelt és közfogyasztásra szánt tyúktojás tárolására és szállítására vonatkozóan az élelmiszertörvény ad pontos előírásokat, amelyek betartását az állami állatorvosi szolgálat rendszeresen ellenőrzi. Más a helyzet a háztáji baromfi udvarokban megtermelt tojásokkal, amelyeket nem szállítanak hosszú kilométereken át, útja során nem tárolják különböző raktárakban, hanem a fészekből szinte azonnal, de legfeljebb néhány órán belül, a gazdasszony konyhájába kerül – mondta a Hajnal-táj pénteki adásában Mátray Árpád állatorvos.

A tojást felhasználásig célszerű hűteni, nemcsak mert így tovább eltartható, hanem azért is, hogy biztosabban megelőzhető legyen a fogyasztók számára káros kórokozók esetleges elszaporodása az élelmiszerben.

Külső szennyeződés esetén a frissen összeszedett tojást első lépésben szárazon meg kell tisztítani, ami azt jelenti, hogy le kell kaparni az ürüléknyomokat. Ezután a hőszigetelő hatású tízdarabos gyűjtődobozokba kell rakni őket, és így behelyezni a hűtőbe.

Célszerű az úgynevezett kapart héjú tojásokat az ép héjú érintetlen tiszta felületű tojásoktól elkülöníteni, az előbbieket pedig korábban elfogyasztani.

A tiszta, nyers, ép tojás általában három hétig tárolható a hűtőben. Ha mégsem fogyna el ennyi idő alatt, akkor a legjobb még előtte lefagyasztani.  Az interneten található javaslat szerint a házi fagyasztáshoz a felütött tojást kissé összekeverve edénykékbe kell rakni, és így állítólag akár egy évig is eláll. Használat előtt a fridzsider normál hűtőterében kell kiengedni.

A főtt tojás, a nyerstől elkülönítetten, legfeljebb egy hétig tárolható hűtőben, független attól, hogy meg van-e hámozva, vagy sem.

Az ép tojásokat a hűtőből kivéve mindig csak felhasználás előtt szabad megmosni. Ha ezt valaki korábban, még a hűtés előtt teszi meg, akkor idejekorán eltávolítja a tojás felületéről a külső hatások ellen védő vékony viasz bevonatot. Így a hűtés során keletkező vákuum szívó hatására a tojás felületéről a mosó lé vagy a fertőtlenítő szer  maradványai – sőt, akár még baktériumok is – bejuthatnak a héj szabaddá vált pórusain keresztül a tojásba, amely így hamarabb megromolhat – mondta Mátray Árpád a Kossuth Rádió műsorában.

Forrás: Kossuth Rádió, Hajnal-táj

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.