Eredeti, több mint 50 ezer fontot érő “botúsztatós” Micimackó-rajz kerül árverésre

Több mint 50 ezer fontot (18 millió forintot) is megérhet egy gyűjtőnek a Róbert Gidát, Malackát és Micimackót ábrázoló eredeti rajz, amely decemberben kerül árverésre Londonban.

 

 

E. H. Shepard ceruzarajza Róbert Gidát, Malackát és Micimackót egy híd korlátjánál ábrázolja, amint botúsztatást játszanak: botokat dobálnak a folyóba, és versenyeznek, kié ér át a híd alatt előbb. A rajzról, amely a később Milne könyvébe került illusztráció vázlata volt, mindeddig azt gondolták, hogy eltűnt. Valójában azonban Shepard felesége, Norah tartotta meg, majd egy barátjának ajándékozta – ismertette csütörtökön a BBC News.

A Sotheby’s árverési ház szakértője szerint a rajz volt az első verziója “az gyermekirodalom egyik leghíresebb illusztrációjának”.

eredeti_micimacko_rajz_00

A 22 cm x 14,1 cm nagyságú vázlat, amely a For A Long Time They Looked At The River Beneath Them (Sokáig nézték a folyót maguk alatt) címet kapta, több mint 50 ezer fontért is lekelhet az aukciósház december 10-i árverésén.

Az előzetesen 30 és 50 ezer font értékűre becsült munka nincs aláírva, és akad rajta néhány tűnyom és kisebb folt.

Shepard legtöbb ceruzarajzát a hetvenes évek közepén a Victoria és Albert Múzeumnak ajándékozták a hetvenes évek közepén. Csupán négy eredeti rajza hiányzik a Micimackó kuckója című könyvnek, ezek egyike kerül árverésre decemberben.
http://www.bbc.co.uk/news/entertainment-arts-25034648

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.