Adventi programok a Bazilikánál

Advent első vasárnapjától újévig vásári forgataggal, korcsolyapályával, színes programokkal, jótékonysági akciókkal és a Bazilika homlokzatán életre keltett karácsonyi motívumokkal várja a közönséget az Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű rendezvénysorozat.

 

 

December 1-jétől sötétedés után félóránként kel életre a templom hatalmas homlokzata, amelyen karácsonyi ihletésű rövidfilmeket láthat majd a közönség. Ezek megjelenítik egyebek mellett a legfontosabb vallási motívumokat, de azt is bemutatják, hogyan látják a karácsonyt a gyermekek, vagy épp hogyan ünnepelnek Európa nemzetei – adták hírül közleményben a szervezők.

A gyerekeket kézműves programokkal várják az alkotóházban, ahol a “korisuli” programjain, pénteki és szombati napokon pedig a Gönczöl Néptáncegyüttes rögtönzött táncházán is részt vehetnek.

December 6-án a Mikulás is ellátogat a helyszínre, majd egy héttel később, december 13-án egy óriási jégtömbből faragnak vásári meglepetést jégszobrászok és önkéntes segítőik.

A civil szervezetek közül a Vizslamentés csapata fotózással és oktatási programmal várja a kutyabarátokat, míg a Tisztelet Társasága a idősek támogatásához vár segítőket.

Az Ökumenikus Segélyszervezet a “szeretet.éhség.” országos pénzadománygyűjtő akció keretében az összefogásra szeretné felhívni a figyelmet, ezért adománygyűjtő pontján ajándék mézeskalácsszívvel várja mindazokat, akik szívesen hozzájárulnak a rászorulókért végzett munkához. Emellett a vásár ideje alatt több meglepetésprogramot is szerveznek: december 5-én, az önkéntesség világnapján például a szervezet közismert önkéntesei fejezik ki köszönetüket az önkéntesek egész éves elkötelezett munkájáért.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.