Wittinghoff Tamás: “Természetesen a Jobbik nem mond igazat”

(Budaörs – 2013. november 21., Budaörsi Infó) A Jobbik Magyarországért Mozgalom Budaörsi Alapszervezete nevében Császárné Kollár Tímea, a szervezet helyi önkormányzati képviselője és parlamenti képviselőjelöltje nyílt levelet írt a budaörsiekhez a Trianon-emlékmű felállításával kapcsolatban. A szerkesztőségünknek elküldött nyílt levélre Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere közösségi oldalunkon reagált. Közöljük a hozzászólásában említett jegyzőkönyvet is.

 

 

 

 

Wittinghoff Tamás közösségi oldalunkon közzétett hozzászólását alább olvashatják.

 

Természetesen a Jobbik nem mond igazat, de ebben semmi meglepő nincs. Az csupán részletkérdés, hogy az emlékmű kiválasztásáról a testület konszenzussal döntött.

A lényeg az, hogy semmiféle egyszemélyes döntést az ügyben nem hoztam, mint ahogy más hasonló esetben sem szoktam. A nyílt levélben hivatkozott Török alpolgármester úrral az imént beszéltem, aki arról tájékoztatott, hogy a szobor ugyan elkészült, de az alapzatával kapcsolatos statikai vizsgálat és hatósági eljárás miatt nem is lehetett volna szó eddig semmiféle avatásról…

A 2013. október 21.-ei vezetői értekezleten tájékoztatott bennünket a főépítész a kérdésről, melyen alpolgármester úr is részt vett. A jelenlévő tíz vezető egyhangú álláspontja alapján a trianoni döntés évfordulóját tartottuk alkalmas időpontnak az avatásra. Azért ez elég logikusnak is tűnik, nemde?

Az már csak hab a tortán, hogy a műalkotás elkészültekor, képviselő asszony nem csupán jelen volt alpolgármester úrral az átadás-átvételnél, de alá is írt (mellesleg felhatalmazás nélkül) egy olyan jegyzőkönyvet, mely 2014. június 4.-ét rögzíti az avatás időpontjaként. Ennyit a tényekről…”

 

A hozzászólásban említett átadás-átvételi jegyzőkönyv:

 

jegyzokonyv

(Budaörsi Infó)

facebook:

1 Komment

  1. Budaörsi Infó szerint:

    Császárné Kollár Tímea az alábbi szerkesztőségünknek elküldött levélben reagált a polgármester úr válaszára:

    Polgármester Úr!



    Egyrészt: még is mi a probléma azzal, hogy tájékoztattuk nyílt levélben a budaörsieket, hogy készen van az emlékmű? Nincs közük hozzá?

Másrészt: ha a Polgármester úr a testület konszenzuson alapuló döntéséről beszél az emlékművel kapcsolatban, akkor miért nem az a testület dönt annak felállítási időpontjáról?


    A vezetői értekezlet márpedig nem a képviselő-testület. Tagjainak jó része a hivatal alkalmazottja, ami természetes is, mivel a vezetői értekezleteken a polgármesteren és az alpolgármestereken kívül (ők rendelkeznek a választópolgárok felhatalmazásával … részben)jelen vannak: a jegyző, az aljegyző,a kabinetfőnök és az irodavezetők, illetve település- és témafüggően az intézmények vezetői.
Tehát akár a polgármester, akár a vezetői értekezlet döntött a kérdésben, semmiképpen sem az a választott testület, akiknek véleményünk szerint kellett volna.
A szobor állításának technikai részleteiről én nem rendelkezem hivatalos iratokkal – információkat természetesen hallottam -, ezeknek hiányában erről nem nyilatkozom. Azt azonban mindenki tudja, hogy ahol elég erős a szándék, ott az akadályok is hamar elhárulnak.

Az viszont, Polgármester úr, hogy Ön sérelmezi, hogy jelen voltam a szobor átvételnél, minősíthetetlen. Ön szerint egy választott képviselőnek nincs joga jelen lenni egy olyan emlékmű átvételénél, aminek a megalkotását az önkormányzat kérte? 
Ön szerint egy választott képviselőnek csak akkor van joga megtekinteni a város leendő szobrát, ha valaki – esetleg Ön? – engedélyt ad rá?
A jegyzőkönyv aláírást a jelen lévők kérték tőlem, én nem jeleztem ilyen igényt, viszont nem tudok olyan ellenérvet, ami szerint vissza kellett volna utasítanom annak aláírását.
    Kérem írja le, hogy miért nem tehettem volna meg, ha megkértek rá. Sőt, még azt is állítja, hogy felhatalmazás nélkül írtam alá. Kitől kellett volna felhatalmazást kérni, hogy mint jelenlévő aláírhassam? Öntől? Nem másnak a nevében írtam alá, nem, mint hivatali alkalmazott, hanem a saját nevemet írtam oda, mint a képviselő-testület egyik tagja.
Igen, Önt megválasztották a város polgármesterének, ami sok olyan jogot von maga után, amelyekkel mi, mint “másodrendű” képviselők nem rendelkezünk. De arra nem kapott felhatalmazást, hogy kétségbe vonja másoknak a jogait. A morális kötelezettségeim teljesítéséről pedig végképp nem Önnel kell egyeztetnem. 
Sok polgármester dolgozik Magyarországon, jobbikos polgármesterek is (képzelje ott is élnek emberek, és nem kértek tömeges letelepedést más városokban vagy országokban), olyanok, akik Ön szerint biztos “náci-fasiszta-rasszista” diktátorok, de munkájukat ismerve tudom, hogy ők – az írt törvényeknek és az íratlan erkölcsi szabályoknak megfelelően – nem így állnak hozzá képviselőtársaikhoz. 
Sőt, ezeken a településeken A szállásadóknak is szépen van munkájuk, mivel amióta polgármesterek, alig van szabad szoba. Tudja miért? Mert a liberális jogvédők, ahelyett hogy dolgoznának, “beköltöztek”, lámpással keresni a “demokrácia ellenségeit”.

Természetesen a június 4-i avatási időpont lett volna szerintünk is a legmegfelelőbb. A jegyzőkönyvben valóban ez is állt, abban a jegyzőkönyvben, amit Ön szerint alá sem írhattam volna. Én, és még sokan az emlékmű felállításáért munkálkodunk, ezért fel sem merül, hogy ne fogadjuk el a jövő évi avatást, de véleményünk attól még lehet arra vonatkozóan, hogy hamarabb is meg lehetne tenni.
A nyílt levél az emlékmű ellenzőinek – akik közé Ön is tartozik – hozzáállásáról szól, tájékoztatás nyújt az érdeklődők számára, valamint felveti annak kérdését, hogy miért nem áll még mindig a szobor, és azt is, hogy mely testület a döntése lenne mérvadó az állítás időpontjáról.

    Polgármester úr! Ön azzal kezdte a hozzászólását, hogy “hazudni, csak pontosan (…)”. Válogassa meg a szavait és ne vádaskodjon, vagy írja le pontosan, mi hazugság a levélben! Egyébként meg próbálja meg feldolgozni azt az élményt, hogy lesz Trianon emlékműve Budaörsnek, sőt, már van is, csak még nem áll. 



    Császárné Kollár Tímea

    önkormányzati képviselő

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.