Rekordmagasságba jutott idén a szén-dioxid-kibocsátás mértéke

Rekordértéket, 36 milliárd tonnát ér el idén a világon a fosszilis tüzelőanyagok elégetése okozta szén-dioxid-kibocsátás.

 

Az eredményre a Global Carbon Project (GCP) nemzetközi kutatócsoport jutott a Kelet-Angliai Egyetem (UAE) Tyndall Klímaváltozás-kutató Központja közreműködésével.

A kibocsátás 2,1 százalékkal növekedett 2012-höz, és 61 százalékkal az 1990-es évek szintjéhez képest. Utóbbi volt a kiinduló alapja a Kiotói jegyzőkönyvnek – ez a nemzetközi jogi dokumentum az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére kötelez 35 fejlett államot, köztük Magyarországot is 2020 végéig. Az első körben 2012-ben lejárt protokollt az elmúlt évben hosszabbították meg nyolc évvel.

Jelenleg az ENSZ következő, hamarosan megkötendő klímaváltozás elleni egyezményét készítik elő egy két hétig tartó konferencián. A lengyel fővárosban 194 ország és az Európai Unió képviselői tárgyalnak a 2015-ben Párizsban megkötendő nagy jelentőségű egyezményről. Noha a varsói tanácskozáson nem várható nagy jelentőségű döntés, megfigyelők szerint a konferencia eredményei mégis előrevetíthetik azt, hogy sikerül-e tető alá hozni a 2015-ös egyezményt.

“Az ezen a héten Moszkvában tárgyaló kormányoknak meg kell egyezniük abban, hogyan fordíthatják meg ezt a fejlődési irányt” – mondta el Corinne La Quere, az UEA Tyndall központjának vezető kutatója.

“A kibocsátás mértékét gyorsan és nagy mértékben kell csökkenteni, ha a további klímaváltozás mértékét két Celsius fok alatt akarjuk tartani. A további emisszió évről-évre további felmelegedéshez és klímaváltozáshoz vezet” – közölte Le Quere kedden, a szén-dioxid-kibocsátásról szóló legújabb világjelentés nyilvánosságra hozatalakor.

A jelentés bemutatásával egy időben indították el a Carbon Atlas internetes platformot (www.globarcarbonatlas.org), amely bemutatja 2012 legnagyobb szén-dioxid-kibocsátóit. A legtöbb szén-dioxidot, a teljes mennyiség 27 százalékát Kína bocsátja ki. A második helyen az Amerikai Egyesült Államok áll 14 százalékkal, a harmadikon pedig az Európai Unió tíz százalékkal.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.