Elrendelhetik a szmogriadó riasztási fokozatát ma Budapesten

A hétfő délutáni fővárosi légszennyezettségi helyzet alapján lehet, hogy kedden a fővárosban el kell rendelni a szmogriadó riasztási fokozatát – közölte Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója hétfőn.

Ebben az esetben a forgalomkorlátozással járó intézkedések a kihirdetést követő nap, azaz szerda reggel 6 órától léphetnek életbe, de ez a hétfői és a keddi eredmények kedd és szerda hajnali értékelése alapján fog kiderülni – tette hozzá.

Mint elmondta, vasárnap a kisméretű szállópor (PM10) szintje hat fővárosi mérőponton meghaladta a tájékoztatási, ezek közül három mérőállomáson a riasztási küszöbértéket is. A hétfőn délután 4 óráig számított átlageredmények alapján a helyzet már kissé javult.

A tájékoztatási fokozat azt jelenti, amikor a légszennyezettség rövid idejű hatása veszélyt jelent a lakosság egyes különösen érzékeny (gyermekek, időskorúak, krónikus betegek) csoportjaira.

A riasztási fokozatot akkor rendelik el, amikor a légszennyezettség már rövid idő alatt is veszélyt jelent az emberi egészségre, és azonnali intézkedéseket kell tenni.

Kisméretű szálló por (PM10) esetében a riasztási fokozatot akkor kell elrendelni Budapesten, ha három fővárosi mérőállomáson egy időben mért koncentrációja két egymást követő nap átlagában meghaladja a riasztási küszöbértéket és a meteorológiai előrejelzések szerint a következő napon javulás nem várható.

A főváros közleménye szerint ha a kedvezőtlen légszennyezettségi helyzet eredményeképp kedden a hajnali órákban el kell rendelni a riasztási fokozatot, akkor a vonatkozó jogszabályok alapján szerda reggel 6 órától akár a gépjárműforgalmat is korlátozni kell, vagyis a rendszámtáblán fekete és piros színű hatszögletű környezetvédelmi plakettel ellátott gépjárművek a szmogriadó idején 6 órától 22 óráig nem közlekedhetnek a fővárosban. Ennek megsértése szabálysértésnek minősül, és a rendőrök akár százezer forintig terjedő bírságot szabhatnak ki.

Tarlós István főpolgármester kedden és szerdán kéri a reggeli híradások figyelését, hogy az esetleges hatósági korlátozó rendelkezések betartása minél kisebb problémát jelentsen.

A szálló por (PM10) magas koncentrációja miatt az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) a fővárosban és négy északkeleti városban egészségtelennek minősítette a levegőt. Az OKI honlapján található térképen Budapestet, Miskolcot, Sajószentpétert és Kazincbarcikát jelölték az egészségtelen levegő minőséget jelző narancssárga színnel. Ezeken a településeken a szálló por köbméterenkénti koncentrációja 75-100 mikrogramm.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.