Eredeti állapotába állították vissza Herman Ottó sírját

Eredeti állapotába állították vissza Herman Ottó síremlékét a miskolci felsőhámori temetőben, amelyet a közelmúltban Kovács László, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője átépíttetett, s emiatt a Nemzeti Örökség Intézete is felemelte szavát.

 

 

Koczák Szilvia, a miskolci polgármesteri hivatal szóvivője csütörtökön az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az önkormányzat korábbi ígéretének, valamint a hatályos jogszabályoknak megfelelően a nap folyamán megkezdték a síremlék eredeti állapotba történő helyreállítását, a Kovács László által állíttatott síremléket átszállítják a lillafüredi Herman Ottó Emlékház udvarába.

 

Az MTI tudósítója a helyszínen, a felsőhámori temetőben csütörtök délután már azt látta, hogy a legnagyobb magyar polihisztorként emlegetett természettudós, ornitológus, néprajzkutató, régész, politikus Herman Ottó (1835-1914) sírja ismét eredeti állapotában látható.
 

Herman Ottó hamvai 1965-től nyugszanak a Miskolchoz tartozó Felsőhámor temetőjében, mellette Vásárhelyi István (1889-1968) természetkutató, zoológus sírja található. A miskolci önkormányzat szerdai közleménye szerint Vásárhelyi István síremlékének méltó állapotba hozásáról egyeztető tárgyalásokat kezdeményeznek a Vásárhelyi családdal.

herman_otto_sirja_atepitett_felsohamor

A két síremléket a közelmúltban építtette át Kovács László, lefedette gránittal, amelybe belevésette a tudósok nevét. Herman Ottó sírján felirat is jelzi: a “síremléket állíttatta dr. Kovács László önkormányzati képviselő, 2013.”

 

Kovács László újságíróknak korábban azt nyilatkozta: “Folyamatosan végzünk felújítási, állagmegóvási munkákat a körzetemhez tartozó felsőhámori temetőben, sírokat tartunk karban, nem régiben a támfalat erősítettük meg, a legutóbbi időkben kapott vadonatúj síremléket Vásárhelyi István is, nemes cél vezetett minket a Herman Ottó emlékhelyének megújításakor is, ám elképzelhető, hogy a megvalósításnál szakmailag nem megalapozott döntés született, ezt természetesen a városüzemeltetéssel és a főépítészi irodával egyeztetve igyekszünk korrigálni”.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.